Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007

LELŐHELYEK - Horváth Friderika: TERRA SIGILLATA-LELETEK EGY ÁTMENETI TÁBOR ÁRKÁBÓL

ORDACSEHI-BUGASZEG 225 Az Ordacsehi-Bugaszegen feltárt árok terra sigülata-anyaga homogén, valamennyi töredék a rheinzaberni műhely terméke (218. kép). (A fenti leírás csupán a leletegyüttes legjelentősebb darabjait emeli ki, az értékelés viszont az árok összes darabja alapján tett következtetéseket tartalmazza.) A darabok között a reliefes és a díszítetlen áru kiegyenlített arányban lelhető fel, a díszítetlen edények száma mindössze egy darabbal múlja felül a dombordíszesekét. Az egyes edényfajtákon (tál, tányér, csésze) belül a formakincs szegény, az anyagban mindegyik típushoz csupán egyetlen forma köthető. A díszítetlen darabok között egyértelműen a tányérok vannak többségben, az étkészlet ugyancsak szerves részét képező csészéknek (Drag. 33) csupán egy példánya lelhető fel az anyagban. A kisszámú leletanyag ellenére a reliefes darabok valamennyi töredéke konkrét mesterhez köthető, és a műhely belső időrendje tekintetében is egy jól behatárolható időszakhoz tartoznak. Közülük Reginus I ténykedése a műhely kezdeti korszakához kötődik (Bernhard I а csoport). A rheinzaberni kronológia bizonytalanságai ellenére a kutatás álláspontja jelenleg annyiban egybehangzó, hogy a Bernhard I а csoport mesterei már Kr. u. 180 előtt felhagytak a sigillatagyártással, és edényeik gyakran a markomann háborúkkal kapcsolatba hozható égésrétegekből kerülnek elő. A másik két, a Bernhard I b csoporthoz tartozó mesterek közül Cerialis I ugyancsak a háborús években dolgozott, és többek között a fenti területre is szállította termékeit. AI b csoporton belül a legutóbbi kutatási eredmények alapján különbséget kell tennünk aszerint, hogy a mesterek termékei a háborús égésrétegekben előfordulnak-e vagy sem. Miután Belsus I edényei a pannóniai égésrétegekből nem ismertek, így ezek keltezésére egy némileg későbbi időponti javaslat merült fel (Kr. u. 170/180-200), a raetiai böhmingeni castellum markomann háborús égésrétege annyit azonban mindenképpen igazol, hogy már Kr. u. 175 előtt, vagyis még a háborús években piacra kerültek. A díszítetlen áru ugyan pontosabb keltezést nem tesz lehetővé, de a fenti három jól keltezhető, reliefes edénytöredék feljogosít bennünket arra, hogy az objektum teljes leletanyagát, még a legtágabb időhatárok figyelembevétele esetén is, meglehetősen szűk, a Kr. u. 150-190/200 közötti időszakhoz kössük. A csekély mennyiségű leletanyag alapján e keltezés mellett csupán óvatosan sorakoztathatunk fel egyéb érveket, de talán az sem véletlen, hogy a díszítetlen tányérformák között a Drag. 32 nem fordul elő, ez ugyanis a kezdeti periódusban még nem tartozott a műhely edénykészletéhez. A fenti sigillatákat a markomann háborúk idejére tehető épületben használhatták. Az edények ezt követően kerülhettek szemétként az árok betöltésébe, ami ekkortól az eredeti rendeltetését szintén elvesztette. Pannónia viszonylatában - néhány lelőhelytől eltekintve - helytálló az a megállapítás, hogy a teljes sigillataanyagból a rheinzaberni műhely részesedése a legjelentősebb, ami legnagyobbrészt a markomann háborúkat követő severusi fellendülésnek köszönhető. A fenti anyag esetében a rheinzaberni darabok kizárólagos előfordulása azonban keltezésükből adódóan (valamennyi darab a markomann háborúk időszakából való) nem magyarázható. Elgondolkodtató, hogy a töredékek között nem fordulnak elő közép-galliai darabok, pedig a fenti periódusban a markomann háborúkhoz köthető égésrétegek anyagának tanúságtétele alapján elsősorban még e gyártókör termékei uralják a piacot, és a rheinzaberni műhely csak a háborús éveket követően veszi át a közép-galliai Lezoux piacvezető szerepét. Feltehető tehát, hogy esetünkben egy rövid életű átmeneti vagy utánpótlást biztosító tábor anyagáról van szó, melyben a lezoux-i manufaktúra már nem tudta a lábát megvetni, ugyanakkor a severusi konjunktúra idejét sem élte meg. Felmerül az is, hogy nem egy hosszabb időn keresztül, több alkalommal vásárolt edénykészlet darabjaival állunk szemben, hanem ezek az edények