Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007

LELŐHELYEK - Horváth Friderika: KELTA EDÉNYÉGETŐ KEMENCE

194 HORVÁTH FRIDERIKA A kihajló peremű urnák, a kettős kónikus és a behúzott peremű, mély tálak nagy száma arra utal, hogy egy, a közelben lévő fazekastelep elsősorban ezek gyártására specializálódott, az egyéb formák mennyisége ezekhez képest csekély. Közülük az ún. dudorperemű, mély tálak a hazai leletanyagban az egyéb tálformákkal szemben ritkábban találhatók meg, a fenti kemenceanyagra jellemző nagyszámú előfordulásuk mindenképpen figyelemre méltó. Formai párhuzam nélküli és a kemence anyagában egyedi darabnak számít az a hengeres formájú agyagszitula, amelynek függőleges oldalfalát abroncsszerűen hármas, széles bordázat díszíti. Darabunkhoz formailag legközelebb a bronzból készült, etruszk eredetűnek tekintett, ráfos edények (ásták) állnak (Magyarkeresztes, Kurd), melyeknek a Hallstatt-kori leletanyagokban agyagból gyártott prototípusaik is ismertek. Mozsolics Amália a magyarkeresztesi példányt a kísérőleletek alapján a kelta megtelepedés korszakára keltezi, amit a Hallstatt és a korai La Tène hatások együttesen jellemeznek. Az ordacsehi edény, anyagában és felületi jellegében, megegyezik a fazekaskemence többi töredékével, ezekkel egykorúnak, a középső La Ténekorszak edényének kell tekintenünk. Méretei alapján (perem átm.: 24 cm, talp átm.: 22,5 cm, m.: 19,5 cm) teljes egészében megfelel a bronzból készült cisztáknál mért értékeknek. Bár ezek a fenti kemence korát megelőző időszakhoz tartoznak, feltételezhetjük, hogy a tárgyalt szitula készítésekor is egy hasonló bronzedényt használhattak előképül. A leletanyag elemzését összegezve megállapíthatjuk, hogy a fenti fazekaskemencét és a munkagödröket a napvilágra került edények a La Tène С periódusra keltezik, ugyanakkor - mivel a formák többsége az egész középső La Tene-idószakban használatban maradt - szűkebb időhatárok megadására a kerámiaanyag nem nyújt lehetőséget. A kemencét használó ordacsehi fazekasműhely edényei a Közép- és Dél-Dunántúlon többek között a balatonbogiári, a magyarszerdahelyi, a rezi-rezicseri és a vonyarcvashegyi temetők anyagával tekinthetők egyidejűnek.