Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007

LELŐHELYEK - Bondár Mária–Honti Szilvia–Márkus Gábor–Németh Péter Gergely: BALATONSZEMES-SZEMESI-BEREK

BALATONSZEMES-SZEMESI-BEREK 125 gödörből hasán borda- és hálómintával díszített hombár, valamint egy bütyökdíszes fazék és egy füles korsó töredékei láttak napvilágot (109-110. kép). Az egyik, igen sok leletet szolgáltató, nagyméretű, szabálytalan alakú gödör (140. gödör) tetején és a felső, kb. 20 cm vastag rétegben rengeteg kerámiatöredék került elő (kétosztású tálak töredékei, mericék, bögrék [111. kép], fazekak maradványai, agyagkanál töredéke, talpas serleg talptöredéke), továbbá csonteszközök és kópengék. A nagy gödör déli részének alján kerek, függőleges falú gödör (valószínűleg kút) nyílt, délnyugati részében pedig tapasztott tűzhely került elő. A gödör keleti részéhez egy másik nagyméretű kemence csatlakozott, melyet kavicsréteggel alapoztak, majd ezt tapasztották le agyaggal, esetenként cserepekkel. A gödör déli részén is egy „félkész" tűzhely maradványát találtuk meg: a felszínt apró kavicsokkal rakták ki kör alakban, az agyagtapasztás viszont már nem készült el. A tüzelőhelyek értelmezésénél - mivel nem találtunk kemenceboltozatra utaló nyomokat - joggal feltételezzük, hogy lelőhelyünkön az edényégetés primitív módját, az ún. gödörégetés módszerét alkalmazták a korabeli fazekasok. Néprajzi párhuzamokból tudjuk, hogy az ilyen típusú égetésnél egy nem túl mély, 30-35 cm-es gödör képezte a tűzhely alapját, amelynek szélére halmozták fel a gödörből kitermelt földet, egy kisebbfajta töltést építve ily módon. Az edények égetése előtt a kiásott gödröt ki is kellett még szárítani, ezért a gödör alján tüzet gyújtottak (az ásatáson az átégett vörös föld jelzi ezt). Az égetéshez előkészített nedves agyagedényeket a gödör szélén kialakított földhányás elé rakták, hogy azok a széltől, hirtelen hőmérséklet-ingadozástól védve legyenek. Az égetés megkezdése előtt gallyakat, vesszőket, nádat, állati trágyát tettek a gödörbe, majd erre a fészekre rakták rá az odakészített edényeket. A fészket gallyakkal, szalmával és a korábbi égetések során összetört edénydarabokkal borították be, majd begyújtották a primitív kemencét. A tüzelésnél arra törekedtek, hogy a parazsat minél tovább megőrizzék, minél tovább izzítsák. Amikor az egész már vörösen izzott, a tüzet hagyták kialudni, és az edényégető gödröt beborították nedves levelekkel, hamuval, esetleg trágyával, hogy a hőt megőrizzék. (Az ásatás alkalmával az ilyen gödrökből vett földminták kiértékelésénél megtudhatjuk, milyen növényeket használtak az edény égetés során.) Amikor az edények kihűltek, az egész kemencét szétbon109-110. kép Késő rézkori gödörben feltárt tárolóedények eredeti helyzetben és az egyik restaurált edény