Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007
LELŐHELYEK - Kiss Viktória-Sebők Katalin: BALATONSZEMES-BAGÓDOMB
114 KISS VIKTÓRIA-SEBŐK KATALIN 99. kép Tárolóedény a vonaldíszes kerámia kultúrája időszakából 100. kép Kiöntőcsöves edény a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája idősebb fázisából lévő völgyből vett földmintákban talált háziasított gabona pollenje a legelső megtelepedés időszakában kismértékű, a települések szűkebb környezetére koncentrált növénytermesztésre utal; a magasabban fekvő, szintén nyílt térséggé alakított területek talajában a gyomnövényfajok magas aránya legelők kialakítására enged következtetni. A település eredeti képének rekonstruálását megnehezíti, hogy a felső talajréteget érintő erózió és az altalajba csak sekélyen mélyedő oszlophelyek miatt nem volt lehetőségünk teljes házalap feltárására. Emellett - mivel a vonaldíszes kerámia kultúrájának népessége hosszabb ideig lakott lelőhelyünkön - az egymásra rétegződő, egymást vágó telepjelenségek is bonyolulttá teszik a korai időszakban élt falu szerkezetének értelmezését. Az eddigi vizsgálatok révén egyelőre az állapítható meg, hogy a korai fázisban egy kisebb faluval számolhatunk, amely a domb középső részét foglalta el. A középső újkókor elején virágzó élet rekonstruálásában a megfigyelt jelenségek mellett tárgyi leletekre is támaszkodhatunk: a viszonylag szerény formakincsű, főként különféle egyszerű gömbtestű tárolóedényekből, valamint finomabb kiképzésű, ívelt falú és kettős kónikus edényekből álló kerámiaanyag még részint a megelőző korai neolitikum déli eredetű kultúrájának (Starĉevo) jegyeit mutatja. Jellegzetes a nagyobb, általában rövid, függőleges nyakkal ellátott edények barbotindíszítése, amelynél a még égetés előtt álló fazekak felületét híg agyagmázzal vonták be, majd abba ujjal vízszintes vagy ferde egyenes vonalmintákat, illetve spirálokat rajzoltak. A durvább kiképzésű, nagyobb fazekaknál a kissé szabálytalan, hálószerű bekarcolás és a sorokba vagy felületkitöltő mintába rendezett körömcsípéses díszítés mellett megjelennek a nagyméretű, ujjnyomással tagolt bordarátétek, apró fülek, két- és háromosztatú, illetve „rozettás" bütykök (99. kép). Minthogy az utóbbiaknak nem csupán esztétikai szerepük volt, az edény felületére helyezésüknél - a teherbírás növelése érdekében - a fazekas sok esetben először átfúrta az edények oldalát, vagy a készítendő bütyökhöz előkészített agyagdarabból kisebb „előbütyköt" alakított ki, melyre a fogóbütyköt ráépíthette. A durvább kiképzésű, gabonatörekkel, fűfélékkel soványított, vörösesre égetett edényekkel ellentétben a finomabb kerámiánál a homokos vagy lágyabb fűfélékkel történő, mérsékelt soványítás jellemző; az oxigénszegény környezetben történt (redukciós) égetés miatt a foltos szürkés, feketés, sápadt sárgásbarna árnyalatok a meghatározóak. E kisebb, finomabb edények felülete általában simított vagy kaviccsal fényesre polírozott; gyakori a három-négy finoman kidudorodó bütyökkel tagolt éles hasvonal, illetve a rövid csőtalpas formák megjelenése. Jellegzetes díszítőelemeik az igen széles, mély vonalakkal bemélyített egyszerű geometrikus minták (körív- és vonalka-kombinációk) (100. kép). Az agyagból készült tárgyak között az edények mellett megemlíthető még néhány különleges formájú plasztika: ehhez az időszakhoz köthető az egyik feltételezett ház melletti gödörből előkerült, sérült antropomorf szobrocska (lásd kiegészítő írásunkat), illetve egy - igen töredékes volta miatt nehezen rekonstruálható, talán a korai neolitikum „mécseseihez" vagy a Vinca-kultúra „oltáraihoz" hasonlító asztalkaszerű, felületén karcolt mintákkal díszített tárgy. Pontos párhuzamára mindeddig nem bukkantunk; a funkcionális típus ismert példányai és a Bina/Bény (Szlovákia) lelőhelyéről ismert darab analógiája alapján négylábú, kissé ferde oldalú, némiképp házra emlékeztető formájú „oltár"-ként képzeljük el, a vízszintes lap közepén kerek lyukkal, mely a feltevések szerint az italáldozattal hozható összefüggésbe. Az újkőkor idején a mindennapi tevékenységekhez (földműveléshez, vadászathoz) szükséges tárgyak számára a legkeményebb alapanyagot a kő jelentette. A csiszolt, illetve pattintott szerszámok, eszközök, például a sarlóba fogható vagy nyílhegyként, illetve önálló vágó- és kaparóeszközként használható, tartós élű pengék főként egy bakonyi eredetű tűzkőfajtából, a vöröses mályvaszínű radiolaritból, helyben készültek. Erre utal - a néhány gödörben nagy számban megtalált kőpenge és gyártási szilánk mellett - egy nagyméretű
