Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

Ilyen atmoszférában rendeztem 1924-ben első nagy kollektív kiállításomat Budapesten a Nemzeti Szalonban, február 2-17-ike között, a Párizsból hazahozott munkáimból és hozzáadtam a már itthon 1914 óta készült munkáim egy részét. 284 darabot foglalt magába a kiállítás. Az anyagot Petrovich Elekkel, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójával, válogattuk össze. A Nemzeti Szalonra esett a választás, mert a helyiségek igen jó felső világítással rendelkeztek és mert Déry Béla igazgató részéről előzékenységre számíthattam. О már előző években is több képemet eladta Helsinkiben „Szlányi Lajos fest, és a gyermekek nézik" és „Lófogat a hóban" címűeket. Mindkettő egy kiváló műgyűjtő tulajdonába került. Csak az volt a baj, hogy kollektív kiállításom tél idején került bemutatásra, amikor sokszor hó fedte a felső ablakokat és nappal is villanyvilágítást kellett alkalmazni, így is átütő sikere volt a kiállításnak. Nem volt festőkollégám, aid a kiállítást meg ne nézte volna. Sokan ismételten eljöttek. Mikor az állami képvásárló bizottság kiszállt, Petrovich arra kért, hogy a Szászy József somogytúri tiszteletes úr arcképét ajándékozzam oda a Szépművészeti Múzeumnak, miután vásárlásra kevés volt a múzeum pénze. Kérésüknek eleget tettem azzal a feltétellel, hogy azonnal elhelyezik megfelelő helyen a múzeumban. Ott is függött hosszú ideig, egy jól világított terem falközepén, a Hevesi Andor íróbarátom elmondta, hogy külföldi vendégeinek a kép mennyire tetszett. Sajnos éppen ez a képem, melyet magam is életem egyik legsikerültebb alkotásának tartottam, a második világháború után eltűnt a múzeumból. A múzeumnak akkor még egy normandiai tájképet is ajándékoztam, viszont egy baranyai paraszt fejet megvásároltak. A képvásárló bizottság tagja volt Ligeti Miklós szobrász is, aki a kiállítás hatása alatt hozzám jött és arra kért, hogy lépnék be a Benczúr társaságba, de erre nem voltam hajlandó, mert alapító tagja voltam a Céhbeliek csoportjának. Csók István kollégám elismerőleg jegyezte meg, hogy minden képed egy költemény A Fővárosi Képvásárló Bizottság is megjelent a Nemzeti Szalonban és főképpen Búza polgármester méltatta munkásságomat. A „Szánkázó gyermekek"-et megvette én pedig ajándékul adtam a Rab Imréről festett tanulmányomat. A kritika is nagyon elismerte a kiállítást. Lyka Károly, aid a legkompetensebb művészeti író volt, egyidejűleg írt rólam a Pesti Hírlapban, Vaszary Jánossal, akinek ugyanaznap nyílt meg a kiállítása az Ernst Múzeumban. A Művészet is több képemet reprodukálta. Ekkor választottak meg a Képzőművészeti Egyesület alelnökének. Társadalmi érintkezésünk is mindjobban kiépült, s Sauer estélyeink Budapesten igen népszerűek lettek. Sauer ugyanis a háború alatt nem jól érezte magát szállodákban, így hát meghívtuk, s ha Pestre jött, nálunk lakott. Azután mielőtt Budapestre jött koncertezni, megkérdezte előre: Ist die Pension Kunffy frei, darf ich kommen? (Szabad a Kunffy penzió, lehet jönnöm?) Ilyenkor átengedtük neki fiam szobáját, ő pedig erre az időre felköltözött a műtermembe. Elvezettel gyakorolt az általa kiválasztott Bösendorfer zongo185