Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006
Estélyeinkre meghívtuk a francia művészeket, így ismeretkörünk társadalmilag nagyon bővült. Feleségem kitűnően beszélt franciául, ami külföldieknél elég szokatlan volt és ezt a franciák különösen méltányolták. De tájékozottsága a francia történelem és irodalomban is feltűnt nekik. Szépségével és ragyogó megjelenésével dísze volt még a párisi társaságnak is és imponált nagy zenei tudásával, komoly művészi zongorajátékával. Legjobb tanítványa volt lánykorában Szendi Árpádnak, aid hivatásos zenésszé óhajtotta volna kiképezni. Abban az időben még szívesen játszott társaságban. Egy alkalommal Gaston La Touché-ék estélyein Saint Cloud-ban kérték játékát, és a nagy francia társaság el volt ragadtatva. Bartholomé, a híres szobrász, a Perle la Cheise-i temető bejáratát díszítő „Aux morts" híres szobrászati mű alkotója, valahányszor azután találkoztunk vele, így köszöntötte: je n'oublierai jamais cette rapsodie de Liszt. (Sohasem fogom elfelejteni ezt a Liszt-rapszódiát.) Az osztrák-magyar nagykövetség egyik estélyen is kérték az ismerősök, hog)' játsszék, de mivel itt a nagy társaság szórakoztatására hivatásos zenészek voltak, vonakodott játszani. Éjfél felé azonban elhitették vele, hogy a hivatásos zenészek már eltávoztak, erre zongorához ült és már az első taktusoknál az egész társaság a zongorához tódult, holott előzőleg a hivatásos zenészek játéka alatt senki sem hagyta magát beszélgetésében zavartatni. Játékában a lélek szólalt meg és minden hallgatójának a lelkébe hatolt. Néma csendben hallgatta mindenki. Fájdalom, hallása mindjobban romlott, bár mindent elkövettek előbb párisi, majd utóbb a leghíresebb bécsi specialista prof. Urbanischitsch, őszinte öreg barátja, de nem tudott egyik sem rajta segíteni. A bécsi professzor maga is zenész volt, sőt komponált is és szerzeményeit a következő szellemes dedikációval küldte meg feleségemnek: um Ihnen zu beweisen, dass ich auf verschiedener Weise die Ohren zu quälen verstehe. (Bebizonyítsam Önnek, hogy értek ahhoz, hogy különböző módon kínozzam a füleket.) Hatványozott fájdalom volt szegény feleségemnek, de nekem is, hogy ilyen nagy zenei tehetség a zene varázsától meg lett fosztva. A zenével kapcsolatban szólok Sauer Emil, a világhírű zongorista, Liszt Ferenc egyik legkiválóbb tanítványa ismeretségéről Parisban. Egész Európa, sőt Amerika is ismerte már, de Parisban nem tudtak róla. Egy velencei biennale kiállításon meglátta Rejane, a híres francia színésznő arcképét, melyet Albert Besnard festett és annyira el volt a képtől ragadtatva, hogy táviratilag megvásárolta. Néhány hónap múlva Parisba jött, hogy végre itt is koncertezzen amely alkalmat arra is fel akarta használni, hogy Besnard-al személyesen is megismerkedjen, aki meghívta egyikestélyére. Nagy társaságot hívtak meg Besnardék és minket is ilyenformán: nous aurons un de vos compatriotes demain soir, venez donc aussi. (Honfitársaink egyike holnap este nálunk lesz, jöjjön el Ön is.) Nem lepett meg, hogy Säuert, aki akkor a bécsi Zeneakadémia tanára volt „compatriote"-nak mondta, ismerve a franciák járatlanságát a geográfiában. Nagyon megörültünk a Sauerral való megismerkedésnek, mert Budapesten már halottuk, ahol a legnépszerűbb zongoraművész volt. 93
