Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

A francia művészek nem nagyon értékelték Munkácsyt. Ezek közül talán Détaille imponált neki legjobban, aki szintén nagy tömegeket mozgatott vásznain. A franciák közül egyedül Ribot-val állapítható meg festői rokonsága. Az impresszionistákat egyáltalán nem méltányolta. Amikor egyszer utóbb - együtt mentem vele Neuilly-be, a műtermébe, a boulevard padján ülő emberekre mutatva azt kérdezte: Mondja öcsém maga is oly laposan látja az embereket, mint Puvis de Chavannes, mert én sokkal plasztikusabban látom a szabad természetben is? Két képem fényképét mutatva neki a neuilly-i műtermében, melyeket freskószerűen apám házának falára festettem 1893-ban, szintén a plasztikusság hiányát kifogásolta, bár a rajzot és kompozíciót megdicsérte. Kétségen kívüli és akkor Puvis de Chavannes hatása alatt álltam, mikor ezen munkáimat készítettem, mert a dekoratív jelleget akartam kiemelni. Az egyik kép az aratást ábrázolta egy kévehordó lánnyal az előtérben, háttérben az aratókkal, a másik kép az állattenyésztést szimbolizálta, előtérben egy cifra szűrt viselő juhásszal, háttérben juhfalkájával. A képek vászonra lévén festve, eltűntek a második világháború alatt. Rippl-Rónai beszélte, hogy egy feszültebb viszony után, kibékülés jeléül eljött Munkácsy neuilly-i lakására őt meglátogatni és munkáit megtekinteni. Rónai ekkor már az egészen modern piktúra hatása alatt állt és igen finom, leheletszerű dolgokat festett. Munácsy belépve, jobbról-balra nézegette a falakra függesztett képeket, illetőleg csak akarta nézni, mert megszólalva ezt kérdezte: Hát hol van itt valami? Semmi sem volt neki elég erőteljes, plasztikus. Visszatérve hazatérő sétánkra, még két érdekes dolgot mondott el. Első képét a párisi Szalonba még Németországból küldte be és majdnem lekésett. Tudvalevően a kiállításra szóló beküldési határidőt szigorúan állapították meg, ez az utolsó beküldési nap hat órára lévén kitűzve, a Szalon titkárát informálták, hogy elég sok kép kint rekedt a váróteremben. A szabály ellen a titkár sem cselekedhetett, de amint kitekintett, egy kép annyira megfogta, hogy szabályellenesen kijelentette: ezt az egy képet még elfogadom! Ez a kép Munkácsy Siralomháza volt, francia címe: „Le dernier jour d'un condamné." (Egy elítélt utolsó napja.) És ez a kép lett ebben az évben a Szalon szenzációja. Munkácsy nevét a francia publikum nehezen tudván megjegyezni, elnevezték egyszerűen Monsieur le dernier jour-nak. Mindenki szeretett volna kedvében járni. Abban a pensióban, amelyben meghált, kérdezgették, hogy melyek a kedvenc ételei, azokat fogják készíteni. Franciául azonban, akkor még nagyon keveset tudván, a bab nevét nem tudta, pedig azt szeretett volna enni. Hogy magát megértesse kenyér beléből megmintázott néhány szem babot, így mindjárt megértették. Főleg művészi dolgokról folyt a társalgás és hamarosan kijutottunk az Avenue de Villier-re, ahol palotája állt. A sarki kis kocsmában vásárolt egy üveg szódát, hogy lakására vigye, mert nagyon szomjas lett. Nemsokára aztán Pataky Lászlónál voltam vele együtt egy magyaros vacsorán. Pataky fe50