Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

tú kocsisnak csak annyit mondtam: 17 Rue Jacob. Iványi adta meg ezt a címet, ahol az a Ids Hotel Bordeaux állt, ahol ő is lakott magyar társaival. A Boulevard Sebastopol-on végigrobogva figyeltem a nagy forgalmat a kora reggeli órákban, ami a közeli nagy árucsarnokból, a Hallesból áramlott erre és mindjárt megállapítottam, hogy mennyire más jellege van itt az életnek, mint Budapesten vagy Münchenben. A Hotel Bordeaux egy primitív Ids szálloda, de a szoba, amelybe vezettek, stílszerű bútoraival, a jellegzetes széles ággyal és a parkettig leérő óriási ablakokkal jó benyomást tett rám. Elhatároztam, hogy két órára lefekszem, pihenek és csak azután indulok a városba. Dacára a nagy fáradtságnak azonban, vagy éppen ezért, képtelen voltam aludni, szinte lázban voltam, Parist megismerni. Hát megmosakodtam, felöltöztem és mentem a hotel irodájába, hogy tájékoztatást kérjek, miképp juthatok el a Rue Bayenbe. Itt lakott ugyanis, illetőleg itt volt műterme Halmi Artúrnak, akit már Münchenből ismertem. Körülbelül féléve lehetett már Parisban, mint a Munkácsy-ösztöndíj legújabb nyertese. Az egyetlen magyar volt, akit Parisban ismertem. A Hotel Bordeaux tulajdonosa készséggel útbaigazított, hogy melyik omnibuszokicai jutok el az elég távoli Rue Bayen-be. Egy magas, szikár ember volt ez a hotelier, lobogó hajzattal, aki inkább poétának nézett ki, mint hoteliernek. Mikor pár szót váltottunk, megkérdezte, milyen nemzetiségű vagyok. Mondtam: magyar. A szemei felcsillantak és nagy lelkesedéssel beszélte el, hogy ő Londonban hallotta Kossuth Lajost szónokolni és olyan hatásos szónoldatot életében nem hallott. Hát jól esett, hogy az első ember, akivel Parisban beszéltem, így emlékezett meg a mi Kossuthunkról és szinte bátorítás volt, hogy az idegen városban is szimpátiára fogok találni, mint magyar. Gyalog indultam el a Rue Jacobból és a Pont Neuf-ön, átkelve a Szajnán a Louvre elé érkeztem. A nemes vonalú renaissance stílusban épült óriási terjedelmű palota nagyon imponált és észak felé nyitott udvarára érve Gambetta szobra előtt álltam. Ennek a lendülete a szabadság fuvalmát éreztette bennem, amit fokozott, hogy mindenütt a „Liberté, Égalité, Fraternité" (Szabadság, egyenlőség, testvériség) felírásokat láttam és úgy éreztem, hogy egy olyan atmoszférába jutottam, amelyben mindenki tehetsége szerint érvényesülhet. A Place du Louvre-on álltak a Ternes városnegyedbe vivő omnibuszok, ilyenbe szálltam a hotelier útmutatása szerint. Ezek az omnibuszok nagyon festőiek voltak: 3-3 egyszínű ló volt elébük fogva és a kocsis fenn ült az emeleten, az imperiálon, régimódi postakocsis viseletben. A remek Percheron lovakat bátran hajtották az óriási kocsitömegben, bámultam a forgalmat és gyönyörködtem az avenue-k, boulevardok épületeinek nemes stílusában, ahol semmi kirívó, kiugró, ízlést sértő nem volt. A Place des Ternes-ről, ahol leszálltam az omnibuszról, hamarosan a Rue Bayen 31-be jutottam. A concierge közölte velem, hogy Monsieur Halmi már itt volt és hamarosan vissza fog jönni. Gondoltam, megvárom és az épület előtt, amely egy műterembérház volt, sétálgatva 35