Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006
közvetlenség, a melegség, a báj. Viszont Vaszary piktúrájában az értelem dominált. Kétségtelenül, sokkal magasabb intellektus volt. Székely Bertalan után ő lett volna hivatva nagyobb falak benépesítésére. Kompozicionális képei nagyvonalúsága, kultúrája, mély gondolkozása predesztinálta erre. Kár, hogy a vezető körök ezt nem használták ki. Ugyan Klebelsberg, akkori közoktatásügyi miniszter megbízta a tihanyi biológiai intézetben legalább egy falkép megfestésével. Kár, hogy Klebelsbergnek nem volt érzéke a piktúrához, ezt be is vallotta. Vaszaryról fel kell jegyeznem, hogy azon kollegáim közé tartozott, akik értékelték munkáimat és ennek őszinte kifejezést adott, amikor első nagy képemet a millenáris kiállításon a Műcsarnokban kiállítottam, majd amikor megtekintette 1924. évi nagy kollektív kiállításomat a Nemzeti Szalonban. Amikor 1907-ben Párizsban a műtermemben látta már a „Somogytúri gyermektemetés" című képemet, nagy elismeréssel szólt erről, különösen Idemelve a kép baloldalán háttal álló fiút. 1944-ben, a háború idején a kép a múzeumban megsérült. Vaszarytól sok érdekes levelet kaptam, melyek sajnos elvesztek a második világháború idején somogytúri otthonomból. Piktúráját nagyon szépen méltatták Petrovics Elek és Kárpáti Aurél a róla megjelent monográfiában. Mint főiskolai tanár is kiváló volt. Nagy kárára volt a magyar művészetnek, hogy ereje teljében, 70 éves korában hirtelen elhagyott bennünket. Nem állhattam meg, hogy Vaszary egyéniségénél hosszabban ne időzzek. De vissza kell térnem Galimbertihez, akit mindjobban elfoglalt a saját gazdasága. О maga már nem is festett, s kezdtem rájönni, hogy művészi tehetsége igen közepes. Mint ember végtelenül kedves volt, olasz fajtája minden bájával. Feljegyeztem még róla, hogy nagyon sokat cigarettázott. Rám akkor ifjúkoromban igen nagy hatással volt, hogy a zsebében hordott purzicsán dohányból bal kezével a zsebében megsodorta a cigarettát és onnan már készen vette elő. Nem vette rossz néven, hogy amikor egy modernebb festő jött Kaposvárra, hozzápártoltam. Koroknyay Ottó Sárdról jött be Kaposvárra. A Somssich családnál élt, akkor már pár éve, mint bécsi rokonuk. Nevét is egy ottani puszta után változtatta magyarra. A magyar nyelvet is itt tanulta meg. Öles termetű, szép szőke szakállas férfi volt. Úgy hatott, mint egy nyárfa, dísze volt a városnak. Nagyon feltűnően, de ízlésesen öltözködött. Rajta láttam először fehér posztó kalapot. Nagyapám házában Mészöly mérnöknél, rokonánál, vett ki albérlőként 2 szobát, amelynek egyike volt műterme. Beállítottam hozzá munkáimmal és kértem fogadjon tanítványává. Itt folytattam munkámat, de persze csak ünnepnapokon és vakációkor. Koroknyay - igen bölcsen - nem engedett még festeni, csak rajzoltam élő modellek után. Ez már jó iskola lett volna, de a hetedik és nyolcadik gimnáziumi osztály nagy tananyaga miatt kevés időt szentelhettem a festészetnek. Azután Koroknyay is Pestre gravitált, ahol, mint Benczúr tanítványa, megnyerte a Munkácsy-díjat. Mikor én Párizsba jutottam, már nem volt künn, hazatért Budapestre és sajnos, fiatalon elhunyt. Nagyon 25