Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

alatt. Festettem érdekes arab típusokat és egy nagyon szép beduin leányt, amely Károly fivérem tulajdonába került. Abban az új hotelben, amelyben laktunk, mi voltunk első lakói, az üzlethelyiségek még kiadatlanok voltak és az egyiket szívesen rendelkezésemre bocsátották műteremnek. Ha kimentem a városba Achmed velem jött, vitte a festőszerszámaimat és távol tartotta a gyerekeket. Passzióval festettem csendes, elhagyott kis utcákat. Megjegyeztem magamnak, hogy egyszer egy ház előtt ülő, jól öltözött arab mellett foglaltam helyet festőszékemen és vagy két óra hosszat dolgoztam ott egyfolytában. Ez az arab mozdulatlanul ült, cigarettázott és egyszer sem tekintett oda, hogy mit festek. Nem tudom diszkrécióból vagy keleti közömbösségből-e? Nagy bánatom, hogy nem térhettem még egyszer vissza Tuniszba. Ezt olyan előszobának tartottam az Egyiptom-Palesztina útnak, ahová nagyon vágytam. Megismerni az ősi kultúrát a fáraók országában és esetleg a bibliai témákhoz is kaptam volna inspirációt. De tisztán festői szempontból is nagyon feküdt volna nekem Egyiptom sötét alakjaival. Folytatása lett volna a cigányképeimnek, amelyeket sok sikerrel festettem. Mindennek véget vetett a háború, súlyos következményeivel. Mikor Tuniszt elhagytuk, kikísért bennünket Achmed az állomásra és nem akart belenyugodni, hogy őt nem visszük magunkkal. Két hónapi együttlét után annyira ragaszkodott hozzánk, hogy velünk akart jönni és örökre inkább elhagyni afrikai hazáját. Hajójegyünket megváltottuk Tuniszból Nápolyig, de oly rettenetes viharba kerültünk, hogy azt hittük át sem éljük. Már az áthajózáskor Szicíliából Tuniszba volt ízelítőnk ebből, de ezt azután már nem bírtuk. Feleségem is nagyon rosszul volt és elhatároztuk, hogy nem megyünk tovább hajón, Palermónál kiszálltunk. Két napig rostokoltunk itt, míg magunkhoz tértünk és azután vasúton folytattuk utunkat Nápolyba. Végigsétáltunk Pompeiben, amely első olaszországi utunk alkalmával oly nagy impressziót tett rám és folytattuk utunkat Rómába. Itt közlekedési sztrájk volt, nem jártak még az autók sem, úgy hogy rendkívül kifáradtunk, mire az egyes múzeumokba érkeztünk. De azért felfrissítettük általuk emlékezetünket, majd Anconába utaztunk, ahol ismét hajóra szállva, jutottunk el Fiúméba egy kis hajón. Bár a tenger most is viharos volt, mi már azonban edzve voltunk és kihúztuk Fiúméig tengeri betegség nélkül. Innen egyenesen Somogytúrra utaztunk, de alig volt már annyi pénzünk, hogy élelmiszert vegyünk. Pótoltuk a nélkülözést Somogytúron. Majd felutaztunk Budapestre, hogy megtekintsük készülő lakásunkat. Végre meglett a lakás, de amikor be akartunk költözni, még nem voltak itt párizsi bútoraink. Közben kitört a háború és egész lakberendezésünk és kollektív kiállításom egész anyaga Párizsban rekedt és csak 10 év múlva sikerült hazaszállíttatnom, 1923-ban, ami abból megmaradt. Kénytelenek voltunk, remélve a háború gyors befejezését bútorokat bérelni Pick műkereskedőnél. De hát a német császárnak nem lett igaza és mire a lombok leestek, nem lett vége a háborúnak. Karlovszky kollégám azt a megjegyzést tette, hogy 170