Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

darabok mindig tendenciózusak voltak és nagy újság polémiákra szolgáltak. A legtendenciózusabb az Israel volt, amelynek röviden az volt a tartalma, hogy egy hercegi pár - Lucien Guitry és Réjane - nagy fényűzésben élnek, amit kitűnő zsidó bankárjuknak köszönhetnek. A hercegi pár fia azonban olthatatlan zsidógyűlölő és sokszor megbántja az öreg bankárt, aki inkább sajnálkozik a fiú viselkedésén. Egy alkalommal azonban annyira bántva érezte magát, hogy a hercegnőnek kijelentette: többé nem jön a házába. A hercegné kétségbe van esve és akkor fiának megvallja, hogy a bankár a fiú apja, hogy neki köszönhetik mai gondtalan életüket, mert a fiú és az apa olyan haszontalan, hogy már régen teljesen tönkrementek volna az öreg bankár segítsége nélkül. Érthetetlen, hogy ez a darab milyen interpretációkra adott alkalmat. Rostandtól meghallgattuk a romantikus, versben írt Cyrano de Bergeracot Coquelin színes előadásában, azután a nagy port felvert Chanteclaire-t, Lucien Guitry-vel. Egész Paris kíváncsi volt, hogy miképp fogja magát Guitry alakítani. Ennek a darabnak is teljes sikere volt. Nagy hullámokat vert fel Rostand lAiglon-ja napóleoni emlékeivel és Sarah Bemard csodálatos előadásával. Sarah Bernard-al személyesen is megismerkedhettünk. Feleségem szülei ugyanis Budapestről ismerték és ő meghívta őket Párizsba. Én mentem el a Boulevard Pereire-i kis palotájába, hogy a találkozást megbeszéljük. A színházban találkoztunk felvonás közben. Már 60 felé járt Sarah Bemard, amikor még mindig sok báj volt benne. Nem feledkezhetem meg Madame Bartet-ről sem, aki a Comédie Française színházban aratta sikereit, de Cecilé Soréiról sem. Utóbbi fiatalabb éveiben modell volt. Nagy Sándor kollégám mesélte, hogy még ő is festette Juliánban, de aztán egy gazdag arisztokrata vette feleségül és egyik közismert politikai szalonja lett. A társadalmi darabokban kitűnt a férfiak közül Le Bargy a Theatre Francais-ban, Prince a Variétés-ben. A színházi előadások juttatnak eszembe egy tragikomikus dolgot. A Variété színházból jöttünk ki Michel Clemenceauvel és feleségével. A szép enyhe időben, úgy gondoltuk, egy darabig gyalog megyünk. Éjfél felé végződnek a színházi előadások és ilyenkor olyan népesek voltak a nagy boulevard-ok, mint a déli órákban. A rikkancsok az kiabálták, lobogtatva kezükben a gyászszélű lapot: La mort de Mr. Georges Clemenceau! Elsápadtunk az ijedtségtől és fogtuk Michelt, aki alig tudott a lábán állni. A rikkancstól átvettünk egy ilyen gyászlapot és egy lámpa alá állva olvastuk ezt a megtréfálást. Az volt a tartalma, hogy Poincaré, éppen akkor köztársasági elnökké újratörtént megválasztása fölötti dühében Clemenceau hirtelen gutaütést kapott Versaillesban és barátai XIV Lajos díszágyába fektették. Még nagyon szellemes testamentumát is közölték. A végén mulattunk rajta és örültünk, hogy Michelnek nem lett komolyabb baja az ijedtségtől. Alkalmam volt egyszer Carusot is hallani Puccini egyik operájában. A szerző is jelen volt és úgy őt, int az énekest nagyon ünnepelték. Sajnálom, hogy a nagy port felvert orosz baletteket nem láthattam Párizsban. A közönség egy részének visszatetszettek egyes jelenetek túlzott érzékisé156