Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

A KEZDETEK ORCIBAN ÉS KAPOSVÁRON 1864. Hazatérése után atyám közügyekkel szívesen, de politikával nem foglalkozott többé, bár országgyűlési képviselőséggel is bíztatták. Csakis a mezőgazdaságnak és családjának élt. Nagyon szerette a földet és a magyar parasztot. Kitűnően tudott a nyelvükön beszélni és ezt már gyermekkoromban nagyon élveztem. Gazdasági alkalmazottai csüngtek rajta. Katonai fegyelmet tartott, de nagyon igazságos volt. Akik megérdemelték, azoknak segítségére volt, hogy gyarapodhassanak. Különösen kedvelte fiatal gazdáját, akit juhászból tett gazdává és akit Balogh Mártonnak hívtak. Még ma is előttem van szép sudár alakjával, gyönyörű barna szemeivel, melyekből értelem, bátorság és hűség sugárzott. Esküdött arra, amiket apámtól hallott és tanult. Balogh Mártonnak idősebb fivére erdős volt a birtokon és nagyon imponált nekem - hosszú barna szakállával és a vállán puskájával. Egy vasárnap reggel berendelte apám őket magához a hajdúval és első szekeressel együtt, akik szintén igen derék emberei voltak. Ezeket ünnepi ruhájukba öltöztetve beküldte Kaposvárra, Langsfeld fényképészhez, hogy így együtt készíttessen róluk nagy méretű fényképet. Nagy fájdalmunkra Balogh Márton elhunyt férfikora delén, bár apám nagy gonddal kezeltette. Sírjára szép márvány sírkövet állíttatott a kis Orci temetőben. Az orci bérlet jó irtás földjeivel igen hálásnak bizonyult, apám szépen gyarapodott vagyonilag. Idehozta fiatal nejét Veszprémből, az ottani püspöki bérlő lányát. Az esküvő 1869. január 5-én volt. Anyám a megtestesült női szelídség, szívjóság és megfontoltság volt, és házasságuk boldog volt, feleségek és anyák mintaképe. Lényét visszatükrözték világoskék szemei, melyeket sötét szempillák és szemöldökök árnyékoltak. Haja sötétbarna volt. Alacsony termetű és fiatal asszony korában darázs derekú, de gyermekei születése után erősen hízásnak indult. Veszprém az ősi püspöki város a legkulturáltabb városok közé tartozott. A vár bejáratánál állott az az egy emeletes ház, melyben anyám szülei (Hochsinger Salamon) laktak. Gyermekkoromban évente elvittek oda látogatóba. A ház előtti téren állt egy medencével ellátott közkút, ahonnan a lakosság a vizet hordta. Vízvezeték természetesen akkor még nem volt és a magasan fekvő városban kutakat sem volt könnyű fúrni. Erdekeit, figyeltem, amint kannákban, korsókban hordták onnan a vizet. Ez a kép visszatért emlékezetembe, amikor negyven és egynéhány év múlva a Szaharában a kis Tozeur oázis főterén hasonlóan hordták a vizet arabok, négerek és beduinok a közkútról. Ezt a motívumot meg is festettem egy kis képen, mely Vámossy Zoltánné Előd Karola festőnő tulajdonába került. Veszprém, ez a szépen fekvő püspöki város kedves emlékeimben maradt. A nagyszülők állandóan a városban laktak, mert a nagypapa bérlete Nyirád, nem volt messze a várostól. О hetenként kijárt oda ellenőrizni a gazdaságot. Nagyon kedélyes, kedves kis ember volt ez a nagypapa, akit mindenki szeretett, püspök földesurai is, akikhez szabad bejárása volt. El is nevezték 14