Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

ott látni. Akkor kezdték szerepelni a kubisták, élükön Picassoval. Valloton mondja: tudja kik állítják ki a legvadabb dolgokat? Az oroszok, a lengyelek és a magyarok! Dagnan Bouveret-nek vasárnap délelőtt volt a fogadónapja, ez volt ugyanis a hét egyetlen napja, amikor ő nem dolgozott. A franciák ugyanis napról-napra, reggeltől estig dolgoztak, nem úgy, mint a németek, ahogy Münchenben láttam, várva az inspirációt. Az ebéddel nem sok időt vesztegettek, különösen télen, amikor a nap rövid volt. Puvis de Chavannes-ről mondták, hogy ebédre csak olajbogyókat evett. Egy vasárnap szenzációs meglepetésem volt Dagnan Bouveret-nél. Ott láttam meg először a már talán egy évtized előtt festett „Pardon" című képét, amelyről Münchenben, mint Hollósy tanítványok, reprodukciók alapján is ábrándoztunk. Hollósy magyarázta nekünk a remekül megrajzolt és megfestett breton női arcokat. Ez egy magyar festőt annyira inspirált, hogy Petit festékkereskedő - elmondta nálam - még azt is kikutatta, milyen ecseteket használ Dagnan. Kérdezve Dagnant hogyan került ez a mű hozzá, elmondta, hogy a párisi világkiállításra kérték e művét, amely egy svájci gyáros tulajdona, aki azzal a feltétellel adta ki, hogy egy megbízható kísérő szállítja Párizsba és addig nem szabad visszaküldeni, amíg nem veszi át személyesen. A vasárnapi fogadás után Dagnan műterméből lakására tartott, rendesen együtt mentünk el, mert közel lakott hozzám. Ilyenkor sok érdekes dolgot hallottam tőle. Elmesélte, mint fiatal festő, felkérte Corot-t, tekintené meg műtermében újabb munkáit. Corot el is jött szívesen, é s miután alaposan megnézte képeit megszólalt: ca sent trop la couleur jeune homme! (Fiatal ember, ezen nagyon érezni a festéket!) Ezzel azt akarta kifejezésre juttatni, hogy túlságosan előtérbe lép a festés, a technika, az élet rovására. Nagyon tanulságos megjegyzés a francia festő számára. És érthető volt Corot-tól, akinél eltűnt a technika, nem dominált, maga az élet rezgett minden ecsetvonásában. Boldog voltam hogy Dagnan-on keresztül Corot ezen nagybecsű kritikáját hallhattam. Dagnanra is nagy hatással lehetett mert a „Pardon" című képén nem dominál a festés, csak a rendkívül finom színek és tónusok. Egyszer a villamoson találkoztam össze Dagnan-val és egyik Szajna hídon áthaladva, gyönyörködtünk a naplemente utáni finom hangulatban, amikor megjegyezte, hogy az ilyen hangulatot iparkodott ő az alakos képeibe is belevinni. Ez a lágyság javakorabeli képein realizálva is van. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ezeknek a világhírű mestereknek, akik mint emberek is igen magas etikai színvonalat jelentettek, barátságba és intimitásba, fiatal és idegen létemre bejuthattam. Nagyrészt az ő társaságukat kultiváltuk, de társadalmi körökkel is élénk érintkezésbe kerültünk. 130