Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

Bárhová mentem látogatóba vidékre, fiatalabb koromban mindig magammal vittem festő felszerelésemet. Nem éreztem magamat jól, ha egy napot is eltöltöttem festői munka nélkül. Lelki szükséglet volt a festés, csak ez nyújtott teljes kielégülést. Ha jól ment a munka, étvágyam is javult, jobban aludtam. Ha felébredtem reggel, első dolgom volt megtekinteni az előző nap teljesítményét. Misefán arcképeket festettem, tájképvázlatokon kívül. Bosnyák mamát fekete ruhában az akkor öreg nőknél divatos sötét főkötővel. Egyik legsikerültebb arcképem volt, mely aztán vita tárgyát is képezte, mert Zoltán, az idősebb fivér ezt magának vindikálta, Jolán sógornője azonban nem volt hajlandó kiadni, annyira szerette és nagyra becsülte anyósát. Férjéről, Gézáról is készült portrévázlat. Jolánról pedig esti világításnál, lámpafénynél csináltam egy hangulatos pasztellt. De már egyik előző évben Jolánról is készült életnagyságú térdkép esti toiletteben, melyet utóbb náluk járt kollégák briliánsnak mondtak. Sajnos ezen képeim a második világháború alatt, Misefán mind elpusztultak. Bosnyákékat, különösen Jolánt nagyon érdekelni kezdték a festők és kérték, hogy küldjek hozzájuk kollégákat dolgozni, nagyon szívesen látnák, így jutott hozzájuk Szlányi Lajos, aki sok időt töltve nálam Somogytúron, kellemes kollégának bizonyult. Utóbb kérdezték nem jönne-e el hozzájuk Vaszary János, akivel nálunk Budapesten ismerkedett meg. Vaszary mindenek fölé helyezte függetlenségét és inkább az olaszt tengerparton festegetett nyáron. 118 Л művész a műterem előtt festi női modelljét 1958 k.