„A szépség Kertjében…” - Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról, 2006

Dél-Dunántúl hímzéshagyományai közül egyik leggazdagabb a sárközi. Itt a népművészet virágkorában egyszerre öt hímzésstílus is megtalálható volt. Ezek közül a fekete alapon, fehérrel hímzett főkötők gazdag mustrái maradtak fenn Kovács Józsefné Kun Sára hímzéseiben, míg dr. Németh Pálné munkái a bíborvégek és jegykendők mintavilágát őrizték meg lakástextileken. A sióagárdi hímzés a legújabb parasztstílusok egyike, mely szoros rokonságot mutat a kalocsaival és a palóccal. A gyolcs anyagra felvitt dúsan hímzett ingek, pruszlikok, kötények a népviselet utolsó időszakát éltették. Ezt az igen harsány, szinte megfékezhetetlennek látszó stílust Király Annának sikerült megszelídíteni, és feldolgozásaiban visszafogottabbá tenni. Somogyban a karádi fehérhímzéssel díszített férfiingek gyűjtője és feldolgozója Tautner Ilona volt. Vezetésével az 1930-as évektől újravarrták az asszonyok az egykor viselt férfiingek mintáit. A pillésnek, S-esnek. kerekesnek, korsósnak, pacalosnak stb. nevezett minták terítőkre, leány- és asszonyoknak való blúzokra, kötényekre kerültek. A vásárlók igényét kiszolgálva a fehérhímzések mintáit gyakran színes (óarany, kék stb.) gyöngyfonallal varrták ki. Kitanult mesterség volt a fazekasság, mely kevés kivétellel (Magyarhertelend) a férfiak kezén élte meg a népművészet virágkorát. Dél-Dunántúl megyéiben csupán egyetlen olyan stílusközpont alakult ki, mely egy zártabb közösség ízlésvilágát tükrözte. A sárközi néven ismertté vált kerámia nem a Sárközben készült, hanem Szekszárdon, Mórágyon, Bátaszéken, Baján és Siklóson. A mohácsi tálasok is szállítottak kerámiát a Sárközbe, de a korsósok feketekerámiájukkal más vidékek ellátásában vettek részt. Gerencsér Sebestyén siklósi. Steig István és Tamás József szekszárdi fazekasok a sárközi stílus követői voltak. Tamás László is ennek a díszkerámiának a készítése során vált mesterré, de Kaposvárra kerülve fokozatosan elszakadt ettől. Steig István őrizve elődeinek "titkát", kisebb menynyiségben ónmázas, fajansz technológiával előállított kerámiát is készített. Tamás László ezt a kerámiastílust újította fel, jelentős szakmai segítséggel, melynek eredményeként az 1970-es évek közepére Kaposvár a poszthabán kerámiakészítés központjává vált. Tamás László tanítványként Falusi Béla is a habán technológia követője lett. munkáiban az egykori formák és díszítmények élnek tovább. A baranyai mesterek közül Óbányán a 18. században betelepült német mesterek metszett díszű kerámiája maradt fenn Teimel István kezén. A bakócai Sáfrány Géza munkái a 19. századvégi parasztfazekasok árukészletét reprezentálják. A fiatalabb nemzedék már elszakadt a közvetlen környezetében fellehető stílusok követésétől. Ok már a Kárpátmedence kerámia készítésének hagyományait veszik alapul, és egyéni ízlésüknek, tudásuknak megfelelő stílusok követőjévé, feldolgozóivá válnak. Kozák Eva munkáiban is más-más tájak és vidékek kerámiakészítésének formái és díszítési módjai figyelhetők meg. Az 1950-es évek után nemcsak a szövőknél, hanem a fazekasoknál is a szövetkezetek nevelték ki az utánpótlást. Az egykori fazekas mesterek "kerámiakészítőknek" adták át tudásukat. A 20. századi változásokat, a népművészet és a népi iparművészet közti különbséget a mesterség neve is jelezte. Kitanult mesterség volt a kékfestés is. melynek egyik késői képviselője Sárdi János Nagynyárádon. Műhelyében a mai napig hagyományos technológiával állítja elő a mintázott vásznakat. Számos 19. századból származó nyomóducot még mai is használ, mert a korábbi minták némelyike újból "divatba jött". Az idő múlásával azonban újabb mintaigények is jelentkeztek, amit a mester a kívánságnak megfelelően készít el fa alapba vert réz lapocskák és szögek segítségével. A Népművészet Mesterei kivétel nélkül számos pályázaton, kiállításon rész vettek, ahol különböző díjakkal és elismerésekkel jutalmazták munkájukat. Ezek felsorolására és az életrajzok bővebb kibontására a kiállítást kísérő katalógus szűk terjedelme miatt nem volt lehetőségünk. Az elhunyt mesterek múzeumban, magántulajdonban fellelhető tárgyainak fényképfelvételei, az élőkről készített portrék, műhelyfelvételek, tárgyfelvételek a kiállításban elhelyezett két számítógép adatbázisában teszik teljesebbé azt a több mint 100 évet, melyet az 55 alkotó életpályája felölel. A kiállítás és a katalógus is születési dátumuk szerint veszi sorra a mestereket, hogy minél jobban érzékelni lehessen azt a változást, mely a népművészet utolsó időszakától napjaink népi iparművészeiéig vezetett. E korszak komplex, tudományos igényű feldolgozása a Dél-Dunántúlon még nem történt meg. Kiállításunkkal és katalógusunkkal szeretnénk ehhez hozzájárulni. *í