Horváth János: Balázs János festőművész emlékkiállítása (1904-1927), 2005

„1926. Június 17. Ma süt a nap. Olyan gyönyörű minden, s nekem itt kell lennem e miatt az átkozott betegség miatt. Fekszem az ágyban, sóvárgó pillantásokat vetek az ablakon át, ki a pavilon kertjébe, a kék égre, melyen mint óriási vattacsomók úsznak a felhők. Most is véreset köpök, de már nem annyit és olyat, mint tegnap... de azért ágyban kell maradni, tartózkodni minden nagyobb mozgástól, mely esetleg megindíthatja a vérzést. „...Délelőtt, úgy tíz óra felé jött a vizit. Dr. Csurgó, dr. Nagy és egypár fiatal orvos tartják. Ma a főorvos az én személyemben egy másik beteget, a Kertészt szidta meg (persze mosolygás volt a dologban), mert a fején volt az én fekete harisnyasapkám, s azt mondta neki, hogy magának, mint filozófusnak, aki Descartes-t olvassa, tudni kellene, hogy a fekete szín beissza a napfényt (amikor a főorvos Descartes-t említette, akkor már gondoltam, hogy Kertészt velem tévesztette össze), és nem kellene a fejére tenni. Délután ozsonna után felkeltem, és elmentem röntgenre, persze úgy mentem, ahogy tudtam, nagyon lassan. Nagyon legyengített a vérköpés." „1926. Június 18. Ma is köptem véreset, hanem ez már semmi volt az előző napiakhoz képest... Úgy 8 órakor (reggel) bejön a kedvesnővér, és mondja, hogy hívat dr. Szigethy igazgató-főorvos. О mondta neki, hogy nem tudok menni, mert véreset köpök, és ágyban kell lennem...Délben hallom én, amint az udvaron jön Szigethy főorvos, és engem keres. Kissé összekaptam magam, és az ágy szélére ültem. Bejött, kérdi, hogy maga a Balázs? Hogy van? Vért köp? - stb. Egy százezer koronást vesz elő tárcájából, és azt mondja, hogy ezt a Gosztonyi Mária művésznő küldi, akinek a levelet írtam... Az osztályon szinte eseményszámba ment, hogy az igazgató főorvos jött engem meglátogatni."

91 Egy köszönőlevelet írt Goszthony Máriának. „- Nagy és igazán jóleső meglepetés volt számomra a kedves művésznő rámgondolása..."

92 A teljes szövegében leközölt naplójában szinte tárgyilagosan írja le a szörnyű betegség jelenségeit: köhögés, vér, gyengeség. A kórházi körülményeket már színesebben, érzelmi vonatkozásokkal együtt említi. A művészetéről már egyáltalán nem ír, pedig folyton dolgozik. Az utolsó naplót és a korábbi írásait összevetve, kétféle emberi habitus nyilvánul meg. Balázs János a halállal nem felesel, de az önarcképeiből megismerhető, haraggal és rációval felfegyverzett énje a művészeti kérdésekben erős és győzedelmes volt. Kaposvár művészbarát köreiben végigfutott az ifjú művész halálos betegségének híre. Fleiner ügyvédek és Bernáthék rendszeresen látogatták. Kezelőorvosa, Dr. Csurgó Jenő festőfelszerelést és rajzlapokat adott, hogy a kórházban is dolgozhasson. Soha nem dúskált annyi festőeszközben, mint akkor. Saját állapotára, a tüdőbetegekre tekintettel olajfestéket már nem használhatott, de sok nagy pasztellképe született. A legjobbakat az orvosainak adta. A betegtársairól arcképeket, a kórház sivár udvaráról könnyed, nagyvonalú műveket készített. Az egyik betegtársáról több rajz is fennmaradt. A legjobbat így szignálta: „ Kaposvár T.b.c. pavillon 1926. Júl. Egy volt beteg Kertész Imre, ki már lenn a föld alatt pihen, elvitte a tüdővész. Balázs János" Tudta, hogy hamarosan ő is követi majd. 50