L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

A fonás–szövés hagyománya (Kapitány Orsolya)

Dúsan cifráit vékaruhával fogták körbe a komaasszonyok a fonott fej vékát, ha gyermekágyasnak ételt vittek. Apaszitvivés szokása a komasággal van kapcsolatban, amit a néprajztudomány a műrokonság szintjén tart számon. Apaszitos vékaruha kb. 170 cm hossszú és 65-66 cm széles volt, de használták ennek a rövidebb változatát is (75x68 cm), melybe a paszithoz tartozó borosüveget fogták. E darabok mindegyike különböző szélességű- és motívumú mintasorral készült, a legszélesebb a vászon közepére került. Törekedtek a két oldal szimmetrikus mintázására. Felszedéses mintával díszítették az ebédes vékaruhákat is (hosszúsága és szélessége megegyezik a paszitos vákaruháéval), amit akkor használtak, amikor az aratóknak ételt vittek a mezőre. Ezt a textilt terítéshez nem használták, „csak dísznek volt", az étel letakarására szolgált. Az abroszok több változatával találkozhatunk a népi kultúrában. Vannak ünnepre szánt díszesre szőtt darabok (pl. karácsonyi abrosz), vannak hétköznap használatosak, de külön készítettek abroszt a sütéshez és a vetéshez is. Az ünnepi abroszba a csurgónagymartoniak széles mintasorokat szőttek, amit fejtölösnek neveztek. Általában hét azonos díszű mintasor került egy abroszra (kb. 8 cm széles volt egy mintasor), ezt osztották el egyenletesen a kb. 180 cm hosszú felületen. Ezzel terítettek karácsonykor, ezért karácsonyi abrosznak is mondták. A keresztelő abrosznak a méretét a komák száma határozta meg, hogy minden koma egy asztalhoz ülhessen, mert különben sértődés lett belőle. (RRM NA-1330.) Az abrosz szélességét két szélből állították össze (egy szél kb. 62 cm) csetóttal, vagy saját anyagából szőtt mintacsíkkal. A népnyelv csetótnak nevezte (cseh-tót szóösszetételből) azokat a szalagszerű szőtt csíkokat, mellyel a felvidékiek Somogyban is kereskedtek. Gyakori volt a századfordulón, hogy kézi horgolású csipkét alkalmaztak a szélek összeállításához, de az 1920-as évektől a gyári készítésű is elterjedt. A hétköznapra szánt abroszokat többnyire csak piros pamutcsíkozással (paraszthímes), vagy geometrikus mintaelemekkel díszítették, a két szélt pedig kézzel öltögettek egymáshoz, vagy varrógéppel (1920-as évek után) varrtak össze. Aki adott valamit is magára az ügyelt arra, hogy az abrosz szövésénél az egyes sávok azonos szélességűek legyenek és egyenlő távolságban ismétlődjenek, hogy a két szél összevarrásánál folytonos legyen a minta, „ne kiabálják egymást a sorok". Egyszerű paraszthímes abroszt használtak az asszonyok rétes- és kenyérsütéshez, de ilyent fogtak be a vetéshez is. 18. a-g. Részletek Göndöcs Pétergöllei takács mintakönyvéből 1855. RRM 73.39.1. 163