L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Népi építkezés (Zentai Tünde)

barokkból, méginkább a klasszicizmusból, majd a historizmusból. A paraszti ízlés azonban a népművészet törvényei szerint saját képére formálja, kiegészíti okét. A palmetták, timpanonok, copffűzérek mellé odakerülnek a kedvelt népi motívumok, a reneszánszból öröklött virágtövek, növények, rozetták és szívek. A homlokzat felületét vakolt téglapárkányok, falsávkeretezések, lizénák tagolják. Gyakori az erőteljes, sokszor cserepezett vízvető párkány. A díszítés mindenütt a közös formakincsből merítkezik, alkalmazásában nagy szerepet játszik a tanult kőművesek szaktudása. Egyes vakolatornamensek, főként a virágtőmotívumok és rozetták az árkádos tornácokon is megjelentek az oszlop vagy pillér fölött, az ívek találkozásánál. Szép megoldásaival találkozunk a Balaton mentén. Tornácok A faház övezetben és a Balatoni-medencében a tornácépítés hagyománya töretlen egészen a XX. századig. A falazott tornácú házak a múlt század derekán, az építőanyag váltás ütemében közvetlenül a fatornácos talpasházak nyomába lépnek. A datált épületek tanúsága szerint a vályogból és téglából emelt tornác 1840 körül tűnik föl a Szigetvidéken és a Balaton partján, 1860 táján pedig elterjed a legtöbb magyar és német faluban; így Külső-Somogy északnyugati részén, de előfordul a zselici és belső-somogyi településeken is. A falazott tornác ekkoriban már annyira népszerű, hogy a rinyakovácsi körtornácos talpasház fő sarkára is ráillesztik 1861-ben. 31. Párososzlopú, íves, mellvédes tornác az 1870-es évekből. Látrány. Lantos Miklós felvétele, 1970. 63