L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Szokások (Imrő Judit)

36. Lakodalmi ajándékfa. Surd, 1954. TGYM 57. 55. 1. 37. „Búbos ajándék". Karád. Lantos Miklós felvétele, 1982. nagy tarka kendőkből készített zászlókat lengettek az ugyancsak lóháton vonuló legények. A lakodalmak egykor jelentős dísze az ajándékfa, Somogyban csak néhány településen maradt fönn a XX. századig. A történeti Somogy délnyugati részén lévő, magyar evangélikusok által lakott Nemespátrón és Surdon a visszaemlékezések szerint a következő módon készült az ajándékfa. Az ajándékfához az 1900-as évek elején az ötágú faágat kelt tésztával tekerték be, úgy sütötték meg a kemencében. A tészta többi részét apróra szaggatták, zsírban sütötték, majd felfűzve került az ágakra. (TGYM A-210-68.) Az ajándékfa elkészítése a nyoszolyóasszony - aki általában a keresztanya is volt - feladataihoz tartozott. A leírt módokon elkészített fa a lakodalmi asztal dísze volt, valamint a gyerekek kedvenc csemegéje. (36. ábra) Külső-Somogyban, a hagyománytartó Karádon is a keresztanya hasonló ételajándékkal kedveskedett a menyasszonynak, melynek ott búbos ajándék а neve. Ehhez a koronatövis tüskés ágait használták föl, tölcséres fémformában sütött tészta-virágokkal, almával és szalagokkal ékesítették. Az elkészült búbos ajándékot a nyoszolyóasszony fejes kosárban vitte a lakodalmas házhoz. (37. ábra) A lakodalmak időtartama is változó volt. Jankó János a magyar lakodalmas szokásokat az 1800-as évek első feléig látta teljesnek, „amikor a gazdasági küzdelem nem kényszerítette a népet minden téren a takarékosságra s még örömében is mérséklésre". (JANKÓ J., 1902. 379.) Egy naposat alig tartottak, a szegények is igyekeztek két napra szóló vigasságot rendezni. Az első világháború kezdetéig a belsősomogyi módos gazdák nem ritkán 3^4 napig látták vendégül a meghívottakat. Az ilyen hosszú mulatságokat természetesen pihenőkkel szakították meg. A táncban elfáradt vendégsereg különböző tréfákat talált ki a maga szórakoztatására. Ezekre éjfél után, hajnaltájt került sor, hogy a fáradó násznépben vidám hangulatot keltsen. Közülük a legszélesebb körben elterjedt volt a szakácsnék tánca, a „kásapénz-szedés", amelyben az asszonyok körbejárták hosszúnyelű kanalakkal a vendégeket, a főszakácsné bekötött kézzel, mondván leforrázta a kezét, adjanak pénzt gyógyszerre. Csurgónagymartonban állatalakoskodással is szórakoztatták a népet. Egyik ilyen játék a „lóvásár", amelyben négyen szerepeltek. (39. ábra) Ezek közül kettő a lepedőkkel letakart „ló" volt, cserépköcsög fejjel, vesszőseprő farokkal. A lovon ül egy legény, megjelenik a negyedik is, aki elkezd alkudozni a lóra. Nem tudnak megegyezni, a lovas legény végül dühében akkorát csap botjával a ló fejére, hogy a köcsög összetörik. A csurgónagymartoni 430