L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Szokások (Imrő Judit)

32. „Rozmaringos óma", az esküvőn a pap ajándékaként az oltárra helyezték. RRMNA-312. talános szokásként írásba is foglalták a menyasszony hozományát, móringlevelet írtak. A lakodalom hagyományos ideje a téli időszakra esett, melyet az ésszerűség diktált. Somogyban lakodalmat novemberben, az advent előtti hetekben tartottak, amely időszakot kisfarsangnak nevezték, valamint januárban, februárban, a hosszúfarsang idején. A lakodalom hagyományos napja a kedd volt. A szülők megválasztották a tisztségviselőket. Mindkét fél hívott násznagyokat, a vőlegény részéről kérő, a menyasszony részéről kiadó násznagy a neve. Feleségüket a nyoszolyóasszony tisztére kérték fel. Ok valamennyien közeli rokonok. A lánypajtásokból lettek a nyoszolyólányok, akiknek a későbbiek során - az 1930-40-es évektől - koszorúslány a nevük. Külső-Somogyban, illetve a Kapos-mentén a nyoszolyólány régies elnevezése silány volt. A jeles alkalom hagyományhű, a közösség elvárásainak megfelelő lebonyolítása a vőfélyt illette, aki „versben" mondta el a soron következő eseményeket. A közismert szövegek a korabeli ponyvairodalomból váltak ismertté, kézírásban is terjedtek, falvanként különböző aktualitásokkal kiegészítve. A Rippl-Rónai Múzeum néprajzi adattára őriz egy kéziratos vőfély könyvet, melyre szerzője címként írta: Kis Károly Vőfély Istóriája. A rigmusokat tartalmazó kis füzet Szabadiban, 1916-ban íródott. (RRM NA-905.) A lakodalmat a vendéghívók adták hírül. Szenyérben a jelvényük a fából faragott, lófejre emlékeztető kuszori, amelyet az alkalomra szalagokkal és csináltvirágokkal díszítettek föl. (30. ábra) Vállon hordták végig a kijelölt helyekre. A vendéghívónak a horvátoknál pozovics a neve. 33. Zászlótartó legények a berzencei „ászlós" lakodalomban. TGYMF465. Kerecsényi Edit felvétele, 1955. 428