L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Tárgyak kéregből, fatörzsből, vesszőből és más növényi nyersanyagokból (Kerecsényi Edit–Kapitány Orsolya)

га fonták, de nem látták el vörösökkel, azaz tölcsérszerű szájnyílással. Többnyire deszkalappal zárták le a haltartó nyílását, amit keresztbe szúrt ágakkal erősítettek a vesszőhöz. A tartóba helyezett zsákmányt vízbe eresztették a halászat befej eztéig. (RRRNA-364.) A parasztgazdaságokban hántolatlan vesszőből készültek a tyúkborítók, a tyúkülő kosarak, de fontak belőle az ökröknek is szájkosarat. A tyúkborító vázát a tapogatóhoz hasonló módon készítették. Alul és felül nyitott csonkakúp formára kötötték, majd több helyen vesszőfonással fogatták össze. A Zselicben a burittó teste hengeres volt, csak a felső részét igazították csonkakúp formára. (NYÍRI A., 1939. 85.) (21. ábra) A tyúkülő kosarak, tojató kosarak egyik legelterjedtebb változatát kissé nyújtott, ovális alapura fonták, majd boltívszerű tetővel látták el. A boltozat egyik végén bejárati nyílást hagytak, melyet vesszőből font ajtó zárt. A boltozat tetejére gyakran vesszőből gúzsolt fület is tettek a könnyebb szállíthatóság érdekében. (22. ábra) A nagyállattartás kellékei között találunk iszalagból font gúzsokat is, mellyekkel az állatok lábát fogatták össze vasbéklyó helyett, vagy az ökrök szájára fontak belőle szájkosarat (TGYM 54.179.1.), hogy azok igába fogva ne tudjanak legelni. Nemcsak a háztájiban, de a szőlőhegyi pincékben is számos olyan készséggel találkozhattak a kutatók még a XX. század első felében, melyek használatát azóta kiszorították a modernebb eszközök. Gönyey Ebner Sándor 193 l-ben fényképfelvételt készített Szennában egy mustszűrőről. (23. ábra) Ehhez hasonlóak voltak használatban a Dunántúl más szőlőtermő vidékein is. (CSOMA ZS., 1986. 186.) Ugyancsak az 1930-as évek elején készült Somogyjádon az a hosszú, kályhacső formájú kádkosár is (RRM 52.2.2.), melyet, ha a kádba állítottak megakadályozták vele, hogy az összetört, összemuszkolt vagy ledarált szőlő a lefolyót eltömítse. Az ilyen hengeres testű vagy tölcsérformájú mustszűrők és kádkosarak mindegyikét egyszálas fonással kötötték. A lapátszűrő használata is közismert volt a szőlősgazdák körében. Ehhez egy V alakban elágazó faágat vágtak, majd a közét - még egy vesszőág közbeiktatásával - befonták. Ezt a lapátot a csap elé szorították, hogy a szőlőszemeket távol tartsák a lefolyótól. (24. ábra) Ezeket az eszközöket többnyire házilagosan készítették, vagy kapásokkal készíttették, esetleg specialistáktól vásárolták. A megyében méhtartásra utaló adatok a XIII. századtól vannak, melyről településnevek (Méhes, Márcadó), és egy 1233-ban kelt ítéletlevél is tanúskodik. (KERECSÉNYI E., 1969. 9. ,14.) A méhlakások közül a vesszőből fontak nemcsak a Dunántúl déli részén ismertek, hanem Erdélyben és helyenként az Alföldön is 23. Mustszűrő. Szenna, 1931. RRM F 7466 Gönyey Ebner Sándor felvétele. ' 24. Lapátszűrő. Szenna. RRRM 5600. 301