L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Tárgyak kéregből, fatörzsből, vesszőből és más növényi nyersanyagokból (Kerecsényi Edit–Kapitány Orsolya)

soros előöltéssel varrta össze. Ha éppen elrepedt, nem csaptak nagy ceremóniát, tavasszal csináltak újat. Általában zabot tartottak benne, majd fahamut, utoljára pedig makkot. (2. ábra) Voltak olyan kéregtárolók is, melyeknél a lefejtett, hengerként összeugró kéreg egymással érintkező széleit öltögették össze ugyancsak hánccsal, majd az így létrejött edényt deszkával, faszegekkel befenekelték, a varrások helyét pedig pelyvás sárral betapasztották. A tartós használatra szánt kisebb kéregedények közül egy berzencei sótartó érdemel figyelmet. Loncsár János pásztor készítgetett efféléket az 1930-as években saját használatra és barátai kérésére, mert mint mondták, esős időben sem nedvesedett meg benne a só. Fiatal nyírfa hosszan lehúzott, fokozatosan elkeskenyített kérgének két szélét kicsipkézte, egy fenéklap köré egymásra tekerte, majd kis faszegekkel egymáshoz rögzítette. Végül egy sötétebb kéregszalaggal díszítette a közepét. Volt hársfából faragott, jól záródó fedele is, de az elkallódott már. (3. ábra) A Loncsár János féle sótartó megihlette a közelben lakó Horváth János fiát is, aki az elemit kijárván két évig járt vele egy munkára. Amikor leültek ebédelni, néha megkérdezték tőle, hogy honnét szerezte a sótartóját. Örömmel mondta, hogy ez az ő első munkája 1947-ből. Az alkalmi használatra készített kéregkosarak, poharak nem időállók, kiszáradásuk után szétrepedeznek, végül tűzre vagy szemétre kerülnek, mint Nemespátróban még az 1950-es években is gyakorta készített eprésző táskák, guzsullák. Szerencsére több kamrában, pajtában találtunk néhány ott felejtett darabot, melyeket csupán egy kihegyezett ággal formáltak táskává, vagy egy darab iszalaggal kötöztek össze. Teleszedték őket földieperrel, majd otthon kiöntve belőlük az illatos gyümölcsöt, a tűzifa közé hajították. A Thúry György Múzeum számos efféle alkalmi kászót, turbát, kuzolát őriz Dél-Somogyból és Dél-Zalából egyaránt. (KERECSENYI E., 1970. 545-555.) A legtöbbet fűzfáról vagy hársfáról hántották le. Az effajta alkalmi kéregkosárkák a népi fantázia szinte kimeríthetetlen gazdagságát bizonyítják. Czigot József 1968 tavaszán készített kérésünkre fűzfakéregből egy hosszúkás kosárkát, kuzolát úgy, ahogy azt elődeitől is látta. (5-6. ábra) Ötletes és szállításra kiválóan alkalmas az a fűzfakéregből 1953ban készített kosárka is, mely a Mura és Dráva-mentén egyaránt kedvelt volt. Iszalagból kötözték a fogantyúját. (4. ábra) Szoktak tavasszal, „mikor lében van a fa" a kérgéből ökörkosarat (TGYM 68.28.2.), (7. ábra), az erdők és szőlőhegyek melletti utak, források mellett kéregpoharakat, a fiúk pedig kéregkürtöket és sípokat is készíteni. 4. Kéregtáska. Keiser István napszámos Murarátkán készítette 1953-ban. Letenye. TGYM 53.45.1. Berentés Tamás felvétele. 5. Kéregedény, kuzola. Czigot József készítette 19 68-ban. Pogányszentpéter. TGYM 68.28.1. Berentés Tamás felvétele. 291