L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001
Táj, népcsoportok története, művészeti hatások (Knézy Judit)
nek és visszaköltözésének idején is. A túlélők tájismerete, a korábbi hagyományokról való emlékei sokat segítettek a távolról jöttéknek az élet újrakezdésében. A XVIII. századig, de részben ugyanezen század folyamán is az ismeretterjesztés formája a jobbágyparaszti lakosság körében a szó, az élő beszéd volt. így tanították meg a család, a közösség hagyományaira, törvényeire a szülők a gyermekeiket, a szó erejével oktattak, neveltek a templomban a papok. A templomban a falfestmények, a szobrok, a stációk művészi élményt nyújtottak a hívők számára éppúgy, mint a prédikációba beleszőtt bibliai történetek, példaértékű mesék, jelképes beszédek. A vallás középkori eredetű szimbólumvilága áthatotta a hívők képzeletvilágát, mint a fiókáit önvérével tápláló pelikán, a mezők lilioma, az Isten madárkái. E szemléltető-oktató eszközök a középkorban még hatékony ismeretszerzési formák voltak, de a XVIII. században már elégtelennek bizonyultak. Ennélfogva nagy mennyiségben elszaporodtak a nyomdai úton terjesztett szentképek és más vallásos képes ábrázolások. (KANYAR J., 1988. 97-99.) Somogy megyében ebben az időben még nem akadt egyetlen nyomda sem, de a vásárokon más területekről származó nyomdai termékeket is vásárolhattak, sőt a búcsújárás két fontos központjában, Segesden és Andocson is lehetőség volt ilyenek beszerzésére, illetve megfigyelésére. A falvakban az istentiszteletek, misék utáni vasár- és ünnepnapi beszélgetési alkalmak egyben kommunikációs fórumok is lettek, falugyűléseket tartottak, amelyeken ismertették a királyi, helytartótanácsi, vármegyei, rendeleteket, felolvasták a körözvényeket, az uradalmak utasításait. Ilyenkor írták össze ki mennyi robotot teljesített. (KNÉZY J., 1997. 145-169.) A kisebb községekben, vagy az újonnan települtekben sokáig nem volt pap, tanító, nótárius, és egyáltalán írástudó sem. Ezek a népek nehezen tájékozódhattak arról, hogy mi történik a világban, legfeljebb, ha bejutottak más községek templomaiba, vagy elmentek vásárra, piacra, távolabbi malmokba őröltetni, vagy kocsmákba. A lelkészek nemcsak egyházi funkciókat láttak el, hanem az elemi művelődésnek, a világban való tájékozódásnak is útmutatóivá váltak. Különösen a protestáns lelkészek érezték szükségét, hogy prédikációikban a gyakorlati élet képeit vegyék sorra, mint a bibliai példázatok is ezt mutatják: a szántót, magvetőt, aratót, kalászgyűjtőt, a szőlőbeli munkást, a jó pásztort és kapcsolatát állataival - a földieket az égiekre kivetítve. Ezzel igyekeztek híveik gyakorlati ismereteit is bővíteni. Munkájukat akadályozta a mind kiterjedtebb diszkrimináció, egészen a türelmi rendeletig. (LADÁNYI S., 1972., TÓTH E., 1940.), de kisebb mértékben később is. A török 26 17. Mézesbáb ütőfa. XVIII. század vége, Andocs. RRM5347.