L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001
Hímzések–csipkék régen és ma (Varga Marianna)
Somogyot a Drávához közel fekvő Darány községből (felső ing, fehér bikla, „slinheltpintéi", férfiing, 16 szeles gatya), és a Dél-Zselicből Somogyviszlóról {„magyar férfiing hímezve'" 1 ). Budapesten a Városligetben az 1896-ban megrendezett millenniumi kiállítás volt a legnagyobb jelentőségű. A Néprajzi Faluba 12 magyar és 12 nemzetiségi házat telepítettek át, valamennyit az adott községből származó tárggyal rendezték be. Somogyból Csököly bemutatását választották. Ezzel kapcsolatosan számolt be Csökölyről Jankó János - kiemelve a csipkebetéttel és hímzéssel díszített borjúszájú férfiinget. A kiállítás befejezése után a néprajzi-népművészeti tárgyak az Iparművészeti Múzeumba, majd a későbbiekben a Néprajzi Múzeumba kerültek. (JANKÓ J., 1902.) A csökölyi hímzés „...túlnyomóan testi ruhára dolgozott, fehér szálszámolásos után készült, ritkás laposöltéses munka. Gyakran vagdalással is keverik. Mintái mértaniak, a régi stílust képviselik... " (FÉL E., 1977. 533.) A csökölyi borjúszájú ingek kézzel varrottak. Az ujjak aljának díszítésénél a legrégebbi technikákat alkalmazták: szálszámolásos-laposhímzés, borsóka, subrika. (4. ábra) A vászonszélek összeillesztésénél a varrott, kötött és horgolt csipke mellett a készen vásárolt rececsipkét is kedvelték. A Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményében levő csökölyi borjúszájú ing ujjának díszítését (RRM 235.) Koszter Józsefhé közli Somogyi fehérhímzés című könyvében. (KOSZTER Jné., 1993.) (Borjúszájú ingek a Néprajzi Múzeum textilgyűjteményében, Garay Ákos gyűjtése: 83.929., továbbá 8.629., 132.931., 54.79.5., 59.175., 5917.) A „somogyi ing" még a múlt század közepén elterjedt ruhadarab lehetett. „Szélesujjú", „borjúszájú", vagy „sípujjú" ingnek is nevezték. A „somogyi ing" használatára Pátróról, Inkéről is vannak adataink. A nagykanizsai Thúry György Múzeumban csak csurgói és csurgónagymartoni borjúszájú hímzett ingek találhatók. (TGYM 54.208.1.) Széles ujjának díszítését is közli Kerecsényi Edit: Zalai fehérhímzések című kötetében. (TGYM 57.47.1.) A finomabb anyagból való díszesebb sípujjú ingeket már kis felálló gallérral készítették 1870 körül. Alsókon készült az az esküvői sípujjú ing, amit a csurgói múzeum őriz (VM 75.13.12.) A két ujját „...fehér totött és lyukhímzéssel, slingeléssel, siprikálással díszítették" Az adatközlő szerint édesapjának még vagy 10 borjúszájú hímzett inge lehetett, de már nem viselte. Az idősebbeknek még varrták az 1900-as évek elején is, de a fiatalok már csak jelmezként, legfeljebb szüreti bálok alkalmával viselték. Csökölyben a századfordulón a kézzel varrott ünneplő, vállfoltos, kézelős férfiingek pamutos vászonból valók voltak. A kézelő és az ingmell fehér lapos és lyukhímzéses csíkjait feltehetően 2. Sípujjú ing ujjának szegélymintája. Fonalszámolásos -laposöltéssel, vagdalással, lyukhímzéssel kivarrva. Porrogszentkirály RRM 484. 3. Fonalszámolásos-laposöltéssel kivarrott kézelő. A pamutos vászonból való férfiinget a XIX. században viselték. Magyaregres. RRM 478. 253
