L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

A paraszti viselet változásai a XVIII–XX. században (Knézy Judit)

nem jutottak be a kaposvári múzeumba. (1912. 115. 235. kép) Itt a szegényebb katolikusok olcsóbb anyagokból és színesebben igyekeztek utánozni a módosságban előttük járók ruhájának mértéktartóbb színeit. így a szokásosnál színesebb ruházatot ezekben a falvakban pápistásnak tartották, de az 1940es években már cigányosnak. (Kutas, Csököly, Nagykorpád) (RRM NA 1334-1338.) A városias helyek környékén a XIX. század végére a sötétebb, mértéktartóbb színű, polgárosultabb színskálájú, de többszoknyás bővebb viseletösebb ruházat terjedt el (sötétkék, sötétbarna, bordó, kávészín, fekete) jobb minőségű selyem, bársony, rangosabb szövet anyagokból. A jómódú, nagyobbrészt katolikusok lakta Külső-Somogyban is ezek a színek kezdtek hódítani különösen böjtben, illetve idősebb nőknél egész évben. Nagyhéten mind a férfiak, mind a nők feketében mentek templomba, csak a férfiak inge volt fehér. Húsvéttól kezdve viszont a fiatalság ruházata kiszínesedett a piros, bordó, fehér, rózsaszín, kék minden árnyalatában. A korábbiakban szó esett arról, hogy a megye északkeleti felében a posztóruházat nadrág-mellény-dolmány előbb megjelent. A fejér ruhával szemben egy öltözetnek nevezték. Dél- és NyugatSomogy egyes vidékein még emlékeztek a pantalló megjelenésére. Több történetet meséltek arról, milyen szokatlan volt egyeseknek, alig várták, hogy levehessék. (VARGA M., 1954. 284293.) Néhol az elöljárók sem helyeselték, a somogyszentpáli pap fekete kányáknak bélyegezte ezeket a pantalló viselőket. (RRM NA 970.) A férfiak ruházatához változatlanul hozzátartoztak a mellények, a vászongatyához épp úgy, mint a nadrágfélékhez. Ez a ruhadarab sokat elárult viselőjéről. A korábbi hagyományokhoz jobban ragaszkodók lajbija fekete esetleg sötétkék alapszínű volt, így a pásztoroké is még nagyon hosszú ideig. Sokféle változata lehetett: fémgombos, zsinórozott, piros posztóval bélelt zsebű, mellén csigavonalas díszű (Alsók). Az ünnepi mellény sokszor igen rövid, a derékig se ért le, szinte jelképes, mint a szennaiaké, karádiaké. A kabátok többnyire azonos színűek lettek a mellénnyel, olykor gombolásuk is hasonló. A fekete színű kabát általános még a XX. század elején ünnepen, télen prémes gallérú, de általában kötésig érőnél nem viseltek hosszabbat. Hétköznap még kékre festett vászonból, olcsó szövetből valókat, sőt kötött kabátokat is használtak. A cipőfélék területén is történtek változások. A férfiak aratásra bocskort, hétköznapra bakancsot, nyáron gatyához papucsot vettek fel, csak ünnepre csizmát. Nyári időszakban sok volt a mezítlábas férfi és nő. A buzsákiak emlegették, hogy aratásra mezítláb mentek, magukkal vitték a bocskort és csak a mezőn vették fel. A Dráva-menti horvátoknál a bocskor mindennapos 32. Tóth Ferenc nagygazda családjával. Csurgónagymarton, 1910. RRM F 7880. Vértes Antal felvétele. 33. Tóth Andor református nagygazda és felesége 1918ban. Az asszonyon fejszorítós konty, lábán brunellcipo. Kutas. RRM F 4020. Ismeretlen szerző felvétele. 235