L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

A paraszti viselet változásai a XVIII–XX. században (Knézy Judit)

A népi nevükön bokrosingek nyakbaráncolt, ún. mellévarrott ujjú női felsőingek, melyeknél az ing derekát és ujját egymás mellé varrták és a nyaknál sűrűn, aprón tűvel ráncolták. E típus már a reneszánszban általánosan elterjedt. Utódai jelentős számban fordultak elő a megye parasztságánál, vászonból való példányai leginkább a Zselicben, a Belső-Somogy déli, nyugati felében és a Nagyberekben élőktől kerültek be múzeumokba magyar, horvát, illetve és német falvak népétől. Gyakran másfél szél vászonból álltak az ujjai, melyeket viseléskor feltoltak, hogy jó bokrosán álljanak. Ismertek egész a kézfejig érő hosszú ujjal ellátott ingek is. Hónalj betoldást ennél a típusnál is alkalmaztak. Az ing dereka elől-hátul egy-egy vászonszél, 35-50 cm hosszú, nem mindig kötötték bele a szoknya korcába. A nyakkivágást vászon szegőpánttal fogták össze. Nyakára ünnepen csipkés-fodros gyolcsból való smizlit kötöttek. (JANKÓ J., 1902. 229.) К bodorujjú fodros ing eleje lehetett végig nyitott, vagy csak félig. (19. ábra) Korábban a nyakszegésébe peruit húztak, azzal záródott. A csak félig nyitott bokrosing derékrésze mindig hosszabb és beköthető a szoknyakorcba. Díszes a kézelője, szélén olykor csipkével szegett. Ennek az ingnek az anyaga mindig finom - lehetőleg tiszta - lenvászon, a fiataloké vékony áttetsző (idővel gyári siron, moll, vagy pamutvászon), az idősebbeké sűrűbb szövésű. Belső-Somogyban a Rinya-mentén a református fiatal nők gyászra való és nagypénteki gyónója bokrosing. (20. ábra) Ezeknél az ujj hosszában lehetett csipkebetoldás, mellette fehér hímzéssel. A buzsáki horvátoknál a fiatal nők ünnepi bokrosingének ujjába hosszanti irányban színes szőttes betétet illesztettek, mellé ugyanolyan színnel hímeztek is. A XVIII-XIX. századi iratok nem jelzik az ing szabását, ráncoltságát, de aföling, féling szó valószínűleg bőségesen ráncolt felső inget jelenthetett. Vitali J. В. a Sió menti parasztasszonyok ingének gazdag redőzöttségét figyelte meg. (1828. 83.) E gazdagon redőzött ünnepi inggel kapcsolatos feljegyzések szerint a templomban a fiatal nőknek nem illett ezt az inget eltakarni, a kart szabadon kellett hagyni. Mindezzel női szívósság, edzettség hamis ideáljának kellett megfelelniük. A XX. század elején már a fiataloknak tavasztól őszig patyolat (pamut) vagy vapér (moll) ujjú, de len vagy pamutvászon derekú, időseknek lenvászon vagy pamutvászon ujjú és derekú inget kellett hordaniuk, télen már hosszú ujjú blúz-, réklifélék járták. Egyes helyeken, különösen az idősebbek hordtak nyakbaráncolt, mellévarrott, de tusznis ujjú inget, amelynek csak egy vászonszélből varrták az ujját, de a kézfejig egyenletesen le is keskenyítették. Főképp idősebb asszonyok ünnepi öltözékéhez tartozott, gyász alkalmával, illetve nagypénteken viselték. 226 19. Bő, nyakba ráncolt, mellévarrott ujjú női ing, „bokrosümög" hímzett kézelővel. XX. századeleje. Bolhás. RRM 67.13.1.