L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001
A paraszti viselet változásai a XVIII–XX. században (Knézy Judit)
ban, Törökkoppány (HOFER T., 1954. 294-303.) és Karád környékén, a Kapos-mente falvaiban (15. ábra) és a Zselicben élő parasztok kedvelték még a XX. század elején is. A polgárosodottabb helyeken kissé szélesebb karimájú és benyomott tetejű kalapokkal tűntek fel, ezeket nevezték gazdakalapnak is. A somogyiak XX. századi visszaemlékezései kétféle marha- vagy ökörbőrből való bocskorról szólnak: a szükség esetén házilag is megfelelő bőrdarabból bőrszíjakkal összefűzhető kancabocskorról beszélnek, valamint a YmiôàoXtzhh fedeles bocskorról, melyet csak kézműves tudott előállítani. A férfiak a bocskor alá vászonkapcát vettek fel és feltekerték a térdükig, a nők ehelyett térdig érő kötött kapcát húztak bele. A bocskorviselés fénykorában a formák szélesebb választéka állt rendelkezésre: 1759-ben kétféle „bőrkapcát, bocskorcipőt, oldal-és hasabocskort" áraztak. 1793 és 1814 között szerepelt a termékek között „cipó-, oldal- vagy számos-, valamint májbocskor", bocskorszíj és bocskortalp is. (SML IV. 1. a. 1759. 1793. 1814.) A vargák ezenkívül saru- és bakancsfélét is készítettek. A saru bőre puha volt, szára térdig ért, talpát és fejét kívül varrták össze, talpa vastagabbra készült, mint a csizmáé. Legmagasabb szára „halásznak való nagy sarunak " volt, ezenkívül még háromféle méretű sarut, a bőrkapcát és a „topánkat" (bakancsszerű, rövidszárú, oldalt fűzős) áraztak 1814-ben. (SML IV. 1. a. 1759. 1814.) Béres, pásztor és más szabadban dolgozó alkalmazottak bérében bocskor szerepelt. A XIX. század elején még úgy tartották, hogy Zalában, Baranyában, de Somogyban is általános a bocskorviselet. (KISS S., 1822. 35-45.) Nagyváty János a csurgói parasztokkal kapcsolatban arról is megemlékezett, hogy szilfa héjából nyárra bocskort fűznek. (CSIRE I., 1907. 11.) A reformkori grafikákon már inkább csizmában ábrázolták a pásztorokat, de az 1850es években ez már általános. A süvegesek posztócsizmákat is gyártottak (kapca 1759-ből és söveg csizma, vagy fekete botos 1814-ből). A csizmadiák a tehén bőrből való csizmákat szánták elsősorban pásztoroknak, parasztoknak, de bakancsot, papucsot is készítettek. 1814-ben pl. „egypár tehén bőrbül készült legnagyobb férfi csizma cselédnek" kifejezés mutatja, hogy már a cselédek is kezdték viselni. A parasztasszonyok lábbelijéről a bocskoron, kapcán és csizmán kívül alig tudunk valamit e korszakból. Gálosi József mernyei ispán özvegyének 1797-ből egyegy pár papucsa és kapcája maradt fenn. Bátor László mernyei hajdú második feleségének hozományában 1813-ban két pár „czipellot" találtak, az első feleség után két pár új „czipellő , ' > és egy pár csizma maradt. (SML XI. 603. Orphanalia) 1858-ban a házicseléd lányok bérükben a Balaton mentén egy pár új csizmát és egy pár magas sarkú cipőt kértek. (Vas. Ü. 1858. 6. sz. 501.) 8.a. Derekatlan férfiing „sípujjú ing". XIX. század közepe. Csököly. RRM 235. 8.b. Sípujjú ing részlete. Csököly. XIX. század közepe. RRM 235. 215
