L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Gelencsérek, fazekasok, tálasok munkái (Knézy Judit–István Erzsébet)

(a legnagyobb), kettes, hármas stb. méretről beszéltek. Az igen nagy, kétfülű tálra azt is mondták, hogy melence, medence, ez 12-14 literes is lehetett, dagasztásra, mosogatásra használták. A 10 literest gyúrásra, 8 literest krumpli mosónak, a 4-6 literest levesesnek, 3 literest kocsonyásnak, az ennél kisebb két méretet étkező tányérnak vásárolták a paraszti háztartásokba. Szegényebbeknél egy-egy nagyobb tál volt csak, de többféle rendeltetéssel. (KNEZY J., 1966. 12-24.) A hétköznapi alkalmakra a somogyi asszonyok vették a vörös alapszínű, sárga vagy világosbarna tálakat a helyi mesterektől. A zselici, csökölyi és környéki emberek az 1920-as években még a mezei munkák alkalmából közösen ebédeltek egy tálból. (KNÉZY J., 1975. 113., GÖNYEY É. S., EA 5376/79.) A nagygazdák bizonyára igyekeztek díszesebb edényt tartalékolni ilyen alkalmakra. Csurgón és környékén, ahol még korábbi hagyományokhoz ragaszkodtak, zöld mázas tálakat is kedveltek. A helyi fazekasok a hagyományos technikával fehér irókás díszre színtelen vagy vörös, barna esetleg sárga mázat tettek (hedrehelyiek, kadarkútiak, szigetvári, barcsi, atádi fazekasok), a tál külső pereme sokszor fehér alapszínű volt, belül a tál oldalán hullámvonalas, kígyós, párhuzamos sima csíkok, de még cirokos hullámsorok is váltakoztak. A tál öblében megismétlődhetett karikában ugyanez a díszítés, mint egy hedrehelyi ötös, szüreti nagytálon (40. ábra) a fésűs minta. Ennek felvitelére sok gyakorlat kellett, mert igen mély volt és nehezen lehetett hozzáférni. Gyakrabban eltértek a tál közepének díszei a szélén levőktől, mint a különféle irókával rajzolt rozmaringos, pontokból összeállított virágos-leveles, száras csillagvirágos, rózsás, ujjbeggyel pontozott és más kompozíciók. Más mesterek a hagyományos irókás technikával újabb margarétás- vagy rózsaszerű motívumokat alkalmaztak már a XX. században, emellett a régiesebb módon ujjal pöttyögettek, vagy nagyobb kerek foltokat vittek fel az edényre (világosabb alapon sötétebb: sárgán mangánbarna, vagy fordítva, barnán fehér foltok, pl. a barcsi tálakon) (KNÉZY J., 1967. 10.), amelyeket olykor nedves mázba festettek. Az 1920-30-as években tanuló mesterek már igyekeztek fehér alapszínűeket készíteni ott is, ahol ez nem volt hagyomány, nem biztos, hogy ízléssel és sikerrel. Kosaras István Kadarkúton, Bencsikék Hedrehelyen és Szigetváron nagy kedvvel készítettek egyszerű fehér tálakat, ecsetes mintákkal. Az atádi Bajcsiék cégérén is van fehér alapszínnel jelezve tálféle. (30. ábra) A tálak formájáról elmondható, hogy hagyományosan elég mélyre korongolták kis talpperemmel. Belül nem félgömbszerű kiképzésűek voltak, hanem a fenekük és oldaluk között kis törésvonal futott körbe, amely díszítés szempontjá38. Kancsó, kocsmai „boroskorsó". Fehér alapon mangánbarna pöttyözés színtelen mázzal. Valószínűleg karádi munka a XIX. század közepéről. Ecseny RRM 71.30.25. 39. Kancsó, „boroskorsó" „Lajos" felirattal. Valószínűleg karádi munka a XX. század elejéről. Andocs. 135