Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

sok évig a magam titka maradt. Átéreztem, hogy szüleimtől kegyes csalás a maguk bőkezűségét ráfogni a kis Jézusra, s hogy nekik gyermekes öröm azt hinniök, hogy mi ezt elhisszük. Én, a gyöngéd szívű kisgyerek, világért sem rontottam volna meg a gyöngéd szívű nagy gyermekek örömét! Ma már különben, a magam felnőtt gyermekei is bevallják nekem, hogy ők mikor kicsinyek voltak, ebben a dologban éppily kedvesen csaltak engem és az édesanyjukat. Efféle kölcsönös kegyeleti csaláskák híján egyetlen bájos legenda sem virágozná fel a rideg, prózai világot. Vallásos hitem szintén volt már ötéves koromban. Édesanyám oltotta belém, hogy van egy örökkévaló, mindentudó, mindenható Isten; annak fia a legédesebb anyától. Szűz Máriától az a jó kis Jézus, aki mint nagy isten-ember meghalt érettünk, de mint áldást hozó ártatlan kisgyermek örökké él. Ezek mindenáron vigyáznak ránk s minden jó tőlük ered. Nekünk pedig ebéd után azt kell imádkozni, hogy „hála Isten jóllaktam, adj Uram Isten annak is, akinek nincs!" Este lefekvéskor azonban ezt a kis verset kell elfohászkodnunk: Már a szép nap lenyugodott, Egészen bealkonyodott És sötétbe vonta magát, Adjon Isten jó éjszakát! Én ezt a verset igazán melegen, szívem mélyéből mondtam el mindig, valahányszor a nagy álmosságtól meg nem feledkeztem róla. Olyan rejtelmes szépséget sejtettem belé, sejtek még ma is, amilyent más aligha talál benne. Édesanyám, ha imádkozott, előtte és utána mindig keresztet vetett. Én is utánozni kezdtem ezt; de ő szelíden letütott róla, azt mondta, hogy nekünk fiúknak nem szabad, mert mi kálvinisták!**^ vagyunk, mint az édesapánk. Édesapám viszont sokszor intette leánytestvéreimet, hogy vessenek szépen 67