Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

ran sétált a temetőn s meglátogatta a családi kápolna kriptájában nyugvó szeretteit s gyermekeitől szintén megkövetelte, a minden babonát lenéző halottkultuszt. Meg kell vallanom, hogy nagyapánk különös bátorságának nyomait én nemcsak édesanyámban, hanem még a harmadik nemzedékben is megcsodáltam. Mert két bátyám teljesen nyugodt vidámsággal játszadozott a görösgali kriptában, míg én, méltatlan unoka, borzongtam annak hűvösétől, sőt a háztól is, melyben egykor nagyapám sifonér falat húzott koporsós ajtónyílással. Rémes időszakomat jótékonyan szakította meg a mellhártyagyulladás, melyet egy, a kertünkben bátyáimmal futott verseny erőfeszítéseinek köszönhettem. Amint felgyógyultam, édesanyám beteges Regina húgommal együtt elvitt Gleichenbergbe^^, a stíriai fürdőre. Alighanem átaludtam az egész utazást, mert szinte semmit sem tudok róla. Az utolsó kaposvári kép, amit a kocsiról, emlékezetemben, még most is nagy tetszéssel szemlélek, egy szép kis fekete faragott elefánt, két hosszú és előre kunkorított fehér agyarral, a városi nagyvendéglővel szemben, egy fűszerkereskedés felett. Hogy tovább merre, miként és mennyi ideig mentünk, arról halvány sejtelmem sincs, pedig már akkor öt és féléves voltam. De Gleichenberg, különösen a savanyúvizes kút pavilonja, a kisasszonyok, akik a poharakban a vizet nyújtották, a fürdővendégek nyüzsgése, egy hűdött^^, öreg bácsi bukdácsoló totyogása, nyelvének folytonos ide-oda ketyegése, kivált pedig az a játékkereskedő bódé, mely előtt egy kis hegedűért addig ordítottam, mígnem az édesanyám a közeU cserjésben egy sutytyanós vesszőcskével jól elhegedült engem — mind friss, ép emlékezetemben vannak. Vagy harmincöt esztendővel utóbb megint jártam ott egyszer, Mikszáth Kálmán látogatására^*^, s őt, minden előzetes tájékozódás nélkül, rögtön elvezettem a nekem emlékezetes helyekre. Amit nem találtam meg, arról kiderült, hogy régebben ott volt, amire nem ismertem rá, arról is, hogy 1866-ban még nem volt meg. 57