Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

egyetlen eset, hogy más ember miegütéséért nem kaptam ki tőle. Ellenkezőleg, szokatlanul nyájasan bánt velem. Mindössze megtiltotta, hogy ezután künn legyek, ha az udvaron a katonák gyakorlatoznak. Mert az igen csúnya dolog, s nem jó azt látni tisztességes embernek. Németül is mondott még valamit rólam az édesanyámnak, hogy én ne értsem. Amiből rögtön megértettem, hogy az valami igen kedves dicséret. Annál inkább, mert az édesanyám szeme könnybe lábadt tőle s engem hevesen megölelt és megcsókolt. Aztán a katonák eltűntek, s én is tudtam, mint minden más nagy és kicsi, hogy fenn, messze Csehországban már verekesznek. Hogy ugyanakkor olasz háborúja is volt Ausztriának, arról nem hallottam. Arról úgy látszik, a magyarok nem szerettek beszélni, mert abban az osztrák fényesen győzött. Ekkoriban gyakran járt hozzánk a marcalibeli Paisséknak kisebbik fia, a Miska, aki már akkor is jóval magasabb volt, mint a szintén szép szál nagyobbik. A roppant hosszú Miska, kaposvári gimnazista lévén, sok hasznos és kellemes tudományt hordott a házunkhoz nekem, meg a többi gyermeknek. Például, levitt bennünket a kertünk mögé a rétekre botanizálni. Ami abban csúcsosodott ki, hogy fel kellett ismernünk a különbséget a jó sóska meg a lósóska között. A jó sóskát le kell szedni s ott nyomban megenni, mert az jó. A lósóskát ott kell hagyni, had legeljék le a lovak, ha szeretik. Aztán megtanított bennünket Paiss Miska minden módjára a madarász mesterségnek: a csapdakészítésre mindenféle anyagból, még kivájt tökből és görögdinnyéből is; meg lépvesszők^^ nyesésére, enyvezésére és kirakási módjára. Készülékeink szerinte tökéletesek voltak, de a madarak szerint aligha. Sohasem fogtunk egyet sem. Ugyancsak tőle tanultuk meg telente karácsonyi betlehemek és háromkirálynapi behúzható és kitolható csillagok összeállítását skatulyából, eldobott szita-rámákból, olajozott és színes papírokból, lécikékből s egyéb kellékekből. Most azonban, mikor a háború kitört, arra tanított ben50