Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

Előszó Több mint nyolcvanéves Csipkerózsika-álmából ébred fel az a kézirat, amelyet az olvasó most a kezében tart. Szerzője az bizonyos Kozma Andor, akit elsősorban költőként tartottak számon, ám tevékenysége ezer szállal kapcsolódott a múlt századi magyar művelődéstörténethez. Volt publicista, tárcaíró, verses krónikák szerzője, írt gyermekkönyveket, útirajzokat. Műfordításai közül kiemelkedik Goethe Faustja. A népnemzeti iskola egyik utolsó mohikánjaként Trianon után hazafias eposzok szerzője volt (Túrán, Honfoglalás). A leveldi Kozma család egyébiránt is több hírességgel büszkélkedhet. Itt van mindjárt szerzőnk édesapja, Kozma Sándor, a modern közvádlói intézmény megteremtője. Itt a nagybátyja, Ferenc, a lótenyésztés újjászervezője. Ne keverjük őt össze azzal a másik Kozma Ferenccel, aki Bárd Miklós írói álnéven írta verseit. 0 fivére volt Andornak, s a fia, Kozma Miklós a magyar rádiózás történetébe írta be a nevét páratlan szervezőtehetségével mint a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda elnöke. Mennyi tehetség, s mégis feledésbe merült a legtöbbjük. Vajon miért? A válasz meghaladná az előszó kereteit. Annyi bizonyos, hogy egyéniségük illetve tevékenységük értékelése körül sok az ellentmondás. Az utóbbi tíz évben azonban kezdenek már napvilágot látni olyan tanulmányok, amelyek segítségével a Kozma család újra az érdeklődés középpontjába állhat. Három kopott kék fedelű füzet „Eletem" címmel... Ebből született meg ez a mostani kiadvány! Az 1860-as évek Kaposvárján járunk. „Oh púder!" - kiáltott fel Jakab István, az emberi „perpetuum mobile", aki szokása szerint mindig vocativusszal kezdte beszédét. Ebéd után épp szódabikarbónát akart bevenni, de hebehurgyán egy púderes skatulyából öntött a szájába jókora adagot, s hangjával együtt fehér felhőket eregetett a szobában szerteszét.