Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

met, de mégis ádáz gyönyörűségem telt elmondásában. Erre pedig sok alkalmam akadt, mert édesanyám, valahányszor barátnői jöttek látogatóba, azok elérzékenyítésére mindig elmondatta velem. Kitűnően mondhattam el, mert a hangom folyton zokogásban fuldoklott s könnyeim hulltak mint a záporeső. A hallgató nénik ugyancsak mind sírtak mire befejeztem, s aztán ölükbe kaptak, összecsókoltak s keblükre szorítgatva csitítgatták zokogásomat. És nekem, kis bűnösnek, hasonlíthatlanul jobban esett, ha az illető csókolgató ölelgető néni szép, illatos fiatal nő volt, mintha koros asszonyság. Sőt megkülönböztetést tettem még a fiatal szép nénik közt is a teltebb idomúak javára. Most már megint ébredezett bennem a szerelem is, de vagy a Midi dadával volt első kalandom keserves végétől, vagy a versektől megnemesedve, csak teljesen plátói szerelemre gondoltam. Előbb egy viruló szép, egészen felnőtt Borsiczky Mariska nevű kisasszony hódította meg szívemet. De az messze lakott, a Pap utcában, ahová én ritkán juthattam el, bár gyönyörűség volt őt ott a virágos ablakában látni — s így róla, mint elérhetetlen csillagról hamar lemondtam. Ellenben egy Bernáth Flóra nevű, barna kisasszonykát, aki legfeljebb négy-öt esztendővel volt idősebb nálam, s a mi utcánkban lakott, s mindig a házunk előtt mosolygott el, ha a tőlünk nem messzi Chamisollené-féle leányiskolába ment vagy onnan jött — egészen hozzám illő párnak ítéltem. Szerelmem összes igénye azonban csak annyi volt, hogy lássam őt valahányszor lehetséges, ő pedig egyelőre ne lásson engem, mert akkor észre találja venni, hogy én még kicsi vagyok. Majd, amikor már megnőttem, elébe toppanok s elveszem őt feleségül. Ezt a szerelmemet mindaddig egészen titokban akartam tartani, nemcsak Bernáth Flóra, hanem mindenki előtt. Nem is szóltam róla soha egy szót sem, s mégis, nagy megütközésemre egyszer csak a testvéreim elkezdtek érte bosszantani. Rajtakaptak, hogy leselkedem a Bernáth Flórára és irulok-pirulok, ha 43