Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

még a miénk volt, de akkor már nem. Hanem a gyönyörű, lombos, nagy kertben, mely hűvösen zöldellt a ház mögött, még mindig a miénk volt két régies márványemlékkel megjelölt sírdomb: az öregapámé és az öreganyámé. Ezeknek szólt rövid megállásunk. Apám és anyám bevittek bennünket gyerekeket is a két sírhoz. A nagyobbak példáját követve én is úgy tettem ott, mintha imádkoznám. Mind igen meghatottan jöttünk ki s hallgatagon rakódtunk fel megint a hintóra. Aztán hajts kocsis tovább! Nemsokára hatalmas nyári zápor kerekedett. Az eső bevert a kocsiba s különösen minket, gyerekeket ért, akik a kis ülésen szorongtunk, amelyet a hintó fedele már nem takar. Apánk gondolt egyet, lekapott bennünket a kis ülésről, lebontotta az a mögé felcsavart sárvédő bőrt, kifeszítette s minket gyerekeket alája dugott. Ott hemzsegtünk a kocsi fenekén a sötét bőrsátor alatt, a szülői lábak és térdek korlátai között, hallgatva, mint zuhog sátrunk tetejére s mint csurog le arról a víz. Az a különös, erős esőszag, mely ott az ázott bőr szagával vegyült, ha rágondolok, még most is az orromban van. Érzem a furcsa sötét sátornak gőzös, nedves melegét is, mely elaltatott volna, ha időnként az oldalrésen serkentő hűvös szellő nem legyezett volna rám. így szakadtam el szülővárosomtól, MarcaUtól. Soha többé állandóan nem laktam benne. De évek és még évtizedek múlva is vissza-visszamentem oda rövid időre vendégül az én édes jó Pepi nénimhez. Pesti kisdiák koromban, Marcaliba menet, mindig Balatonszentgyörgyön szálltam le a vasútról s megkerestem harsány szóval Fülöpöt, a marcaU postást. Ez egy félkarú, jókedvű bácsi volt, aki azt beszélte, hogy a hiányzó balkarját a csatában vágták le, mikor honvéd volt. A doktor bácsi szerint ugyan ez nem volt igaz, mert Fülöp valamely korcsmai verekedés következtében csonkult meg, de én a szebbet, a Fülöp saját elbeszélését hittem el. Fülöp Balatonszentgyörgyön felültetett 25