Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

megházasodott, összeütköztetett két vonatot, bajba jutott, búskomor lett és meghalt. Politikai érzéseimben igen fehzgattak az 1869-i képviselő­választások. Még ma is látom magam előtt az akkori Pest tere­taráta^^i utcáinak kortesmozgalmakkal, lovas bandériumi vo­nulásokkal, nemzetizászló-lengésekkel felabajgatott kusza, tarka, zajos diorámaját^^^^ A Terézvárosban volt akkor is a legnagyobb hűhó és felfordulás. Ott Jókait^^^ választották meg, mint balpártit. Kivéve a Lipótvárost, hol Wahrmann ]V[5J.184^ és a belvárost, hol Deák Ferenc egyhangúlag választa­tott meg, a többi városrészekben is a balpárt győzött, ami en­gem, fanatikus jobbpárti gyereket nagy aggodalmakba ejtett a hazáért és a dualizmusért. Szerencsére ugyanakkoriban Budán, az alagúton innen, a mai Kereskedelmi Minisztérium palotájának helyén, Molnár György népszínházai^^ állt, homlokzatán „Hazafiság a nem­zetiségnek" jehgével s abban az „Ördög pilulái" című vidám, de rejtelmes csodajátékot adták, a felvonásközökben pedig egy oroszlánszelídítő produkálta állatjait, melyek közt fris­sen született apró oroszlánkölykek is voltak. Egy ilyen elő­adásra szülőim engem is elvittek, s ennek gyönyörűsége elte­relte gondjaimat az aggasztó politikai helyzetről. Egy csöpp­nyi puha szőrmejű, meleg tapintású, helyes kis oroszlán­kölyket a nyájas szelídítő behozott a páholyunkba is és meg­simogattatta azt velem. Ez az oroszlánsimogatás életem egyik legszebb pillanatául maradt emlékezetemben. De nyáron még az alagúton túl is volt egy színház, az „aré­na" — az Ördögárok mellett a Horváth-kertben a ma is meg­lévő Krisztinavárosi Színkör^^^^ mely mellől csak az ocsmány Ördögárok tűnt el. Abban meg akkor szakadatlanul „Bem apó"-ti^^ adták, a világ leghazafiasabb és legpuskaporosabb darabját. Azt is láttam s majd megsüketültem, annyit lődöz­tek benne, de őrülten lelkesedtem és mulattam. Hullott ben­ne rakásra a muszka meg az osztrák és folyton győzött a ma­121

Next

/
Thumbnails
Contents