Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

régmúlt, fényes, báli estén először pillantotta meg, a Lánchidat én is gyakran úgy álmodom el, ahogy valamikor legelőször tűnt elém. Könnyűden reng csillagos ég felé emelkedő, harmonikus oszlopain, melyek alatt a nagy, rejtelmes, sötét víztükör visszaszikrázza az égen és földön kigyulladt fények tündöklő özönét. A szobát, melybe a Frohnerben szálltunk, ma is meg tudnám mutatni s el tudnám rendezni a bútorzatát úgy, ahogy akkor volt. Ablakai a Széchenyi utcára néztek, éppen arra a szemközt lévő egyemeletes sarokházra, amelyre édesapám azzal figyelmeztetett, hogy az a Nádor utca 23. számú háza, a gróf Czebriáné - és abban lesz majd a mi állandó lakásunk, mely azonban még nem kész. A mi ablakaink abban azok lesznek, melyek szintén ide, a Széchenyi utcára nyflnak; ott kezdődnek, ahol a ház Széchenyi utcai fala végződik. Ez a ház, melyben első pesti állandó lakásunk volt, ma is megvan; de már háromemeletes, anélkül, hogy a régi részein bármi egyéb változott volna, mint a házszám, mely most Nádor utca 27. A hotel-élet nekem nagyon tetszett. A fecskefarkú, frakkos kellnert (a pincér szót még akkor nem ismertük), roppant ügyes emberül bámultam meg, különösen reggel, mikor a kávésedényekkel, poharakkal, szalvétákkal és péksüteményekkel bőven megrakott nagy tálcát, csuklóban visszahajtott s feje fölé emelt bal tenyerén könnyűden egyensúlyozva robbant be a szobánkba. Ez is, meg a fehér pártás szobaasszony is nyájasan mosolyogtak ránk, gyerekekre s beszéltek is hozzánk, de németül. Ekkor derült csak ki két velem lévő testvérem előtt, hogy én mégsem tanultam meg Gleichenbergben németül, mert hisz' én éppúgy nem tudtam a pincérrel és a szobanénivel beszélni, mint ők. Persze, én azzal mentegetőztem, hogy a német beszélést már elfelejtettem, de azért mindent értek. Aztán tolmácsoltam is, hogy mit mondtak voltaképpen azok a németek, s nem is lehetetlen, hogy valóban azt mondták, amit én tekintélyem helyrezökkentése céljából. 97