Kozma Lajos emlékkiállítás (1884-1984), 1998

Általános képét kíséreltük meg felvázolni a tárgyformálás művészetének. Az új művészet szelleme nem evangélium, nem dogma, még csak nem is program. Ettől megóvja annak eleven emberközelsége, mely még a programszerűség mesterséges magatartását sem bírja el. Eletteljes, dialektikus teremtménye akar lenni ez a formaalakítás egy nemzedék kulturális akaratának. Az élet állandó változásainak üteme, a feladat ellentmondásainak folytonos feszültsége: alakító ereje. De az összefüggések mélyén ott a lényeg, a világérzés egyszövetű élménye, az alakítás ihletője, mely a tárgyformálás légkörét, térfogatát és magatartását meghatározza. Ez az, ami annyira rokonná, egyértelművé teszi minden más korszerű kulturális megnyilvánulással. Megfelelő távolról nézve: így illeszkedik bele a tárgyalakítás egységes kultúránkba, a művészet, technika és tudomány egyetemes emberi művébe. Még távolabbról nézve - ha művünktől mi kortársak ennyire vissza tudunk lépni - ez a tárgyalakítás az élet izgalmas, folyton alakuló és alakító emberi drámájának akar a szcenáriuma, háttere, életteljes díszlete lenni. Ilyennek látom az építészet és az ipari művészet lényegét, az új emberi környezet kialakítóját, új használati tárgyaink megteremtőjét. Új Építészet (1947) 2. sz. 24-27.