Kozma Lajos emlékkiállítás (1884-1984), 1998

tárgy viszonya az emberhez: a célszerűség - és az alkotó egyénisége: ahogyan ő azt a három előző föltételt felfogta. A szecesszióban a negyedik faktor túltengő - az első hármat maga alá rendelő. Az ezt követő fejlődési periódus kijavítja a hibát. Újra szóhoz engedi jutni mind a négy faktort egy-. hangúan, egymás mellett. Nem véletlen, hogy az architektúrában a gótikával vetekedő tökéletességű konstrukciókkal dolgoztak ekkor: a vasbetonnal. Belerészegedtek a mindent megszerkeszteni tudásba, hideg, fölényes logikával formáltak meg mindent a széktől a pályaudvarig. De ez a hideg logika, ha ugyanez már az architektúra nyelvén mondta el mondanivalóit - éppúgy a részt az egész alá rendelte, mint a szecesszió - és ezért nem adta meg a tökéletest, a várva vártat: a formát, minden művészet igazi kifejezőeszközét. A forma és az előbb jelzett négy előzmény között lényeges különbség van. A forma e négy adottsághoz híven ragaszkodónak még nem jelentkezik magától, vagyis nem a matematikai összege e négy adottságnak. A forma egy új hatalmas elementum, melyet meg kell teremteni, mely egyedül kifejező - míg az előbbi négy csupán elengedhetetien feltétel ahhoz, hogy valami egyáltalában iparművészet lehessen. ... Van még ennek a két kornak egy érdekes, társadalmi körülményekből eredő összefüggése is: hogy mind a kettő főleg kiállításoknak és nem valódi szükségletnek dolgozott. Mind a két periódus művészete kiállításokból indult hódító útjára, és ami dekoratívat, színpadias artisztikumot - ott talán helyén valót - alkotott, bevitte azt a polgári lakásokba, a bérlakások változó keretei közé, és még lakálytalanabbakká, hidegebbekké tette őket, az egyszer már megkonstruált, kemény szigorral fölépített rendet, nem tudván tágíthatóvá tenni az új szenzációk, egy folyton fejlődő egyéni élet új emlékei számára. A készen rendelt lakás tetőtől talpig új, és semmi nem hiányzik - csak nincs benne egy fejlődő család élete és históriája. Minden művészetben megvolt a megadott, az összeforrasztásra váró elemek és a forma közti dualitás. Ami adott, az „magától adódik" - az még nem a művészi tevékenység tartalma. A művészetnek nem adnia kell ezeket az elemeket, hanem kifejeznie, ábrázolnia. (Ahogy a festő nem adta a természetet, hanem ábrázolja, velünk megérezteti az összefüggést, és ahogy nem művészet az egymás mellé rakott színek és vonalak, mik közt nincs öszszefuggés, forma, úgy az architektúrában is.) Ezért erős a hitem, ahogy az ornamens naturalizmusos, máshol túlságosan csak konstrukciós, anyagszerű középkori művészet után megszületett a nem a véledent és naturalisztikus vonatkozásokat hangsúlyozó, de stilizáló,