Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945–1990, 1998

22. kép. Bálint Endre: Egy homokfutó halálára (1975) kesztője elégítette ki. S. Nagy Katalin a Nagyatádi Faszobrász Alkotótelep szociológiai felmérést végző kutatójaként vált meghívottá, akárcsak a szobásztelep néhány résztvevője vagy az olstyni és szabadkai művésztelepek képviselői. Gyakori vendégnek számítanak néhányan a somogyi képzőművészek közül is. A megyei tanács részéről tapasztalható reprezentációs igény, a művész-résztvevők összetétele és heterogén jellege megnehezítette, hogy Bélatelepen a művésztelepeken szokásos programszerű munka és műhelyközösség jöjjön létre. A művészek részéről ehhez elvárás volt a megfelelő helyiség, a munkaeszközök, anyagok és alkotói ösztöndíj - amint ezt a többi művésztelepen megszokhatták, a megyei tanács részéről viszont ilyen irányú fejlesztésre kevés lehetőség volt. (Szabados János művészeti vezetővé való kinevezése ebbe az irányba történő lépésként értékelhető, de ez a folyamat a 80-as évek folyamán megreked.) Az alkotóházi vendégek többsége a létrehozandó alkotóműhelyről folytatott beszélgetésekben a hely adottságaiból kiindulva a táj szerepét tartották programadóként legfontosabbnak. Ez, mint közös kiindulópont, a Fonyódi Iskola művészeinek néhány alkotásában valósult meg a 70-es évek második felében. Az alkotóház lehetőségeihez képest ezt kevésnek tartjuk. Részeredményeket hozott a másik cél is: a somogyi művészközösség jobb bekapcsolása az ország művészeti életébe vagy művészettörténészekkel, irodalmárokkal közös szellemi műhely kialakítása, amely Somogy kulturális életében arculatformáló erővel bír. Mindezek alapján az alkotóházat az elszalasztott lehetőségek egyik példájaként tarthatjuk számon. A Bélatelepi Alkotóház komolyabb szakmai eredményének a szomszédos országok, Jugoszlávia és Lengyelország művésztelepeivel tartott cserekapcsolat (Bácskatopolya, Szabadka, Olstyn), amelynek során néhány somogyi képzőművész eljuthatott a szomszédos 49