Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945–1990, 1998

MŰVÉSZETI SZERVEZETEK SOMOGYBAN Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság (1946-1949) 1904-ben eredetileg Berzsenyi Dániel irodalmi öröksége megőrzése végett jött létre: évtizedeken keresztül a legtekintélyesebb egyesület volt a megyében. Célját nemcsak Berzsenyi Dániel emlékének megőrzésében jelölte meg, hanem a megye más jeles alkotóinak kultuszában, így a jelentős képzőművészek munkásságának megbecsülésében is. Az 1946 őszén újjáalakuló társaság negyedvirágzását éli. A háborút követő néhány évben nagy energiával látott az újjáépítés munkájához - elsőként Berzsenyi születésének 172. évfordulójára a költő niklai lakóházának helyreállítását tűzte ki céljául. Felolvasóüléseket szervezett és lebonyolította az első kaposvári kultúrnapokat, amelynek komoly képzőművészeti programja is volt. Újjáalakulásakor 70 tagot számlált, köztük országos tekintélyű írók és képzőművészek is voltak (Illyés Gyula, Tatay Sándor, Bernáth Aurél, Martyn Ferenc). Közülük a írószövetségnek 14-en tagjai, míg Bernáth Aurél és Martyn Ferenc az időszak befolyásos képzőművészeinek számítanak. A társaság kevés anyagi támogatást kapott a várostól, a megyétől és a kultuszminisztériumtól. Szegényes ügyvitelét szerény tagdíjakból és a felolvasóüléseken beszedett 1-3 Ft-os belépőjegyekből fedezte. Az ülések a Városháza dísztermében voltak, és a helyi sajtó sokszor foglalkozott velük. Megalakulástól kezdve a megyei képzőművészek is a Társaság keretei közt tevékenykedtek, nem lévén más, művészeti érdekeket képviselő szervezet. Felemás helyzetüket jellemzi, hogy a művészeti szakosztály elnöke nem képzőművész, csupán műkedvelő, dr. Bella László volt. A vezetőséget tekintve szakmabelinek csak a főtitkár Kovács Jenő József festőművész és a titkár Ruisz György festőművész számított. (A másik titkár, Liebstöck Jenő szintén szabadidejében festeget.) A társaság keretén belül összeütközést keltett az irodalmárok túlsúlya, amit az a néhány képzőművész, aki tagja volt a társaságnak, nem tudott kellőképpen ellensúlyozni. Egy 1947. április 3-án született körlevél a következőképpen értesít a konfliktusról: „Egyetlen meglévő alapnak a Berzsenyi Társaság látszott, amelyre látszólag mi képzőművészek is építhettünk. Ámde a legutóbbi közgyűlés és már annak előkészítése is nyilvánvalóvá tette, hogy ott nekünk helyünk nincs. Az előkészítésnél művész nem is volt jelen, míg az irodalmi szakosztály élére irodalmár került, addig a vezetőség a képzőművészek megkérdezése és tudta nélkül, egy képzőművészettel intenzíven nem is foglalkozó, egyébként tiszteletreméltó köztisztviselőt jelölt, és a közgyűléssel meg is választatott szakosztályi elnöknek, és amikor ez ellen a jelenlevő művészek szót emeltek, az irodalmi többség megmaradt a vezetőség ezen téves álláspontja mellett és e nem megfelelő tisztikart megtartotta. Ezekután azt láttuk, hogy a Berzsenyi Társaság nem az a hely, ahol mi somogyi festők és szobrászok a magunk művészi életét élhetjük, azt irányíthatjuk és azért feleljünk. Egy nagy irodalmi csoporttal szemben ott állott a mi néhány tagból álló kis művészi gárdánk, amely az esetleges vitás kérdésekben, csekély számánál fogva mindig alul maradt volna. És ez a helyzet fennállott volna mindenkor, mert művészeti szakosztályunk komoly vezetése esetén a szavazatoknál számító tagok száma nem igen növekedett volna, mert oda csak komoly művészeket és nem dilettáns, szórakozásból rajzolgatókat vettünk volna fel."

4 A képzőművészek nagy része 1947. június 21-én lépett ki a Berzsenyi Társaságból, hogy érdekképviseletüket egy számukra kedvezőbb működési szisztémában biztosítsák.

5 14