Évezredek üzenete a láp világából, 1996
08 Bondár Mária - Honti Szilvia - Horváth László sírgödörbe állították az urnákat, gyakran tállal fedték, a hamvakra állítva vagy borítva kis csészét esetleg talpas tálat találtunk. A halotti máglyáról összegyűjtött faszenes föld töltötte ki a sírgödröt, ez néhány esetben kis halmot alkotott a sír fölött, ebben megtaláltuk a máglyán megégett csészék, fazekak töredékeit is. A sírhelyeket jelző kis sírdombok a mai felszínen természetesen már nem voltak láthatók, az eső és a szántás egybemosta a felszínnel. Ezekben a sírokban többnyire csak egy-egy bronz tűt, esetleg csüngőt, néha apró, felvarrható ruhadíszeket találtunk a hamvak között, mindig megégve, tehát a halott viselte ezeket halotti máglyáján. Egyetlen sírból került elő gazdagabb melléklet. A XXVI. sírban 2 bronz tű, füles korongok, bronz lemezöv megégett töredékei és arany hajkarika jelezték, hogy az ebben a sírban eltemetett egyén - a két tű alapján nő - a közösség rangosabb tagja volt. Egy esetben csoportos temetkezést figyeltünk meg (XX-XXH.sír). Egyetlen sírgödörbe 4 urnát állítottak egymás mellé, az urnákat tál fedte, és midegyikben kis csészét borítottak a hamvakra (35.kép). A sírgödröt kitöltő faszenes földben 3 fazék megégett töredékeit találtuk. Ebbe a sírba egy család egyidőben elhunyt tagjait temethették. 35. kép: Többes urnatemetkezés Vörs-Papkert lelőhelyről A vörs-papkerti temető használatának későbbi (az idősebb urnamezős időszakba tartozó) szakaszában az addig szigorúan alkalmazott temetkezési rend fokozatosan megváltozott. Még mindig az urnás rítus a jellemző, de a sír- és edényformák változatosabbak. A sírgödrök gyakran sekélyebbek, lekerekített aljúak, urnaként esetenként tálakat is használtak, a fiatalabb temetkezések között néhány szórthamvasztásos rítusú is előfordult. Ilyen esetekben a máglyáról összegyűjtött hamvakat már a temetéskor összetört, gyakran hiányos edények töredékei között találtuk meg (LXXVII.sír), vagy a mintegy csak jelképesen összegyűjtött csekély csontmaradványokra csészét vagy tálat állítottak vagy borítottak (LI., CXXXVI.sír). Egy sírban (CX VII.sír) néhány apró, megégett csontmaradvány között bronz nyakperec-, a sír fölött megégett csésze és tál töredékeire bukkantunk. A későhalomsíros időszakban Közép-Európában az egymással rokon népcsoportok területileg jól elkülönülő, azon belül egységes kultúrájú csoportjai éltek. A későhalomsíros korból az idősebb urnamezős korba való átmenet a Balatonmagyaród-hídvégpusztai és a Vörs-Papkert „B" temető tanúsága szerint a Balaton nyugati régiójában helyben és fokozatosan ment végbe. A fejlődés végeredményeképpen az ezen a területen élő népcsoport is a Közép-Duna-vidéki urnamezős kultúra részévé vált. Idősebb szakaszában a korábbinál jóval nagyobb területen, a Kárpát-medence nyugati felén, egységes kultúra jött létre, települések sűrű hálózatával. Ezen belül az egyes területeken megfigyelhető helyi sajátosságok csak másodlagosak voltak, éles határok a csoportok között nem figyelhetők meg, a korábban ritkábban lakott területek, így a Dél-Dunántúl is, sűrűn benépesült. Ennek az időszaknak jellegzetes lelőhelyét találtuk meg VörsBattyáni disznólegelőn (138.1h.). Ez a temető akkor indult, amikor Hídvégpusztán a fiatalabb sírok a földbe kerültek (HA1 első fele), de annál később zárult. (HA2 első fele). A Papkert „B" temetőt is tovább használták ebben a fiatalabb időszakban, de csak néhány sír sorolható ide. Vörs-Battyáni disznólegelőn az eddig feltárt mintegy 2500 m 2 területen 90 sír került elő, a temető szélét egyetlen irányban sem találtuk még meg, így mintegy fele lehet az egész temetőnek feltárva. A temetőt az urnamezős kultúra idősebb szakaszában (HA1) végig használták, csak kevés sír tartozik a fiatalabb (HA2) szakaszba. Az itt megfigyelt temetkezési szokások, az általános hamvasztáson belül, igen változatosak az idősebb urnamezős szakaszban. A sírok nagyobb része urnasír volt (40 sír, az összes sírok 57 %-a), mintegy harmada (27 sír, 34%) szórthamvasztásos rítusú, a többinél a rítus nem volt megállapítható. Az urnás síroknak csak egy részénél használtak urnaként urnaalakú, azaz mély, öblös edényeket. Ezek között is változatos formákkal találkozunk, a kettős kónikus vagy gömböstestű edények a gyakoribbak. Általánosan azonban nagy, mély tálak szolgáltak urnaként, melyeket változatos módon díszítettek, füzérszerűen ívelt bordákkal (37.kép), vízszintes és ferde síkozással vagy ferde árkolással, az edények pereme a fül fölött gyakran kicsúcsosodik. Ez az edényforma elsősorban a Balaton déli partján jellemző. Az urnákat gyakran tálakkal fedték le, ezek szinte minden esetben behajló, turbántekercses pereműek, fordított csonkakúp alakúak. Ez a legáltalánosabban használt edényforma a temetőben, hiszen nemcsak fedőtálként, hanem urnaként is használták, s a szórthamvasztásos rítusú síroknak is leggyakoribb melléklete. Nem túl gyakran csészéket, apró tálakat állítottak az urnára vagy az urna mellé. Az urnasírok fölött vagy a sírgödörben talált, megégett edénytöredékek a
