Évezredek üzenete a láp világából, 1996

126 Költő László - Müller Róbert - Szentpéteri József- Szőke Béla Miklós főként baromficsontok és tojás, ritkábban marha-, sertésés juh/kecskecsontok formájában maradt ránk, utóbbit pedig korongolt, vízszintes- és hullámvonalkötegekkel díszített csuprok, fazekak, vagy a korszak díszkerámiája, a polírozott felületű, aranysárga színűre égetett díszkerámia - palack, pohár, tál - képviselik a sírokban, de viszonylag gyakori a vaspántokkal összefogott fadongákból készített vödör is. A halottat felöltöztetve, ékszereivel, viseleti tárgyaival temették el deszkakoporsóban, vagy gyékény-, bőr-, esetleg lenvászon lepelbe burkolva. A férfiak övét vas- vagy bronzcsat fogta össze, az övről vaskés(ek) és tarsoly csüngött alá. A tarsoly általában tűzacélt, tűzköveket és a mára már elporladt taplót, emellett fontos apró használati tárgyakat, mint árt, fenőkövet, fésűt, borotvát tartalmazott. Egyes temetőkben, ahol katonai feladatot is teljesítő szolgálónép tagjai nyugodtak, mint pl. Garabonc-Ófalu I. temető vagy Keszthely-Fenékpuszta, fegyvereket is eltemettek a halottakkal: bizánci eredetű kétélű kardot, morva jellegű szakállas baltát, nyugati típusú rövid harci kést (sramasaxot), szárnyas lándzsát, szakállas köpüs nyílhegyeket. A lovas harcosokkal lovat már nem, de a bokákra erősített csatos vagy lemezes szíjbefogós sarkantyúkat még sírba tették. A nők jellegzetes fejékszerei az aranyozott bronz, ezüst vagy bronz (réz) fülkarikák egy- vagy kétoldalas szőlőfürt-, üveg- vagy lemezgyöngycsüngővel díszítve, a drótékszerek sorozatából pedig a nyitott végű sima, a kétpántos, a spirálcsüngős, a többszörös vagy egyszeres S-végű, a pödrött végű és a hurkos-kampós záródású fülkarikák. A nyakat többtagú rúd-, fújt- és szemes millefiori üveggyöngyökből összeállított nyakláncok díszítették. A felsőruhát a vállnál bronz- vagy vasfülű üveg-, öntött vagy lemezes bronz gombok fogták össze, az ujjakra pajzsosán kiszélesedő fejű, trébelt díszú lemezgyűrűket húztak. A nők jellegzetes, sírbatett használati tárgyai voltak a csont, bronz vagy vaslemez tűtartó, az agyag orsógomb, az agancsnyelű vaskés és a sarló. Ezekbe a temetőkbe az alsóbb társadalmi rétegek, a különböző szolgáltatásokra Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetébe települt köznép tagjai temetkeztek, akiket a kereszténység csak felületesen érintett meg. Feltehetően csak az egyház formális követelményeinek tettek eleget, fizették az adót, résztvettek az istentiszteleteken - bár valószínűleg csak a templom előtti téren állhattak -, de az élet és halál legfontosabb eseményeinél, mint a születés, a házasság és a halál, pogány szokásaikhoz és szertartásaikhoz ragaszkodtak, s e felett a papok is szemet hunyhattak. Hogy a már itt felnőtt generációkra mégsem volt hatás nélküli a keresztény térítés, mutatja pl. az a Garabonc II. temető legkésőbbi sírjai egyikében, egy kislány sírjában talált ólom gombocska, melyet kereszt motívum díszített - s melynek párhuzamai a felső-dunamenti és a morvaországi templom körüli temetőkben ugyancsak a 9. század utolsó harmadában, a Methódmisszió visszaszorítását célzó nyugati térítő papok „keresztelési ajándékaiként" jelentek meg -, vagy az az agancs tégely, melyet Zalaszabar-Dezső sziget egyik sírjában tártak fel. Ennek négylábú állatok és madarak karcolt ábráival borított felületére utóbb amazoknál sokkal hangsúlyozottabb módon, centrális helyen keresztek rajzát vésték be. A papok bizonyos vonatkozásban elnéző viselkedése nem jelentette azonban azt, hogy ne uralkodtak volna szigorú - és néha kegyetlen - törvények Mosaburg/Zalavárott. Esztergályhorváti-Alsóbárándpusztán több sírban is olyan halottak csontvázát tárta fel az ásó, akiket életükben - minden bizonnyal büntetésből - megcsonkítottak, kezüket vagy lábukat levágták. A büntetést túl is lehetett élni, amit bizonyít az, hogy a csonkolt végtagok csontvégei már összeforrtak, amikorra a „bűnöst" sírba tették. Zalavár-Kövecses szigeten több félig földbe mélyített házból került elő rendellenes pozícióban eltemetett halott. Ez a temetési mód valószínűleg szintén a büntetés egy fajtája lehetett. Ugyancsak feltűnően sok a hasra fordított vagy zsugorított pózban és a szokásos Ny-K tájolástól eltérő irányítású sír Zalaszabar-Dezső szigeten. „Gúzsba kötve" eltemetett halottak voltak Zalavár-Rezes és Kövecses sziget feltárt temetőrészeiben is. A temetők embertani vizsgálata még csak részben történt meg. A Zalavár-Vársziget déli felében, a homokgödörnél feltárt temetőben erős protoeuropid, a morvaországi embertani anyaghoz közel álló jelleget mutatnak a csontvázak. Ezzel szemben Garabonc I. temető embertani anyaga az ún. Penrose-távolságra alapozott analógiavizsgálat szerint a közeli Ptuj (Pettau) korabeli antropológiai képletével majdnem azonos, s közel áll a merowing-kori nyugati germán (frank) Änderten, a nagymorva-kori Rajhrad és Zalavár-Kápolna 11.-12. századi népességéhez. Feltűnően közeli párhuzamot mutat Garabonc I. népessége a távoli drevljanok (Id. a korábban a du(d)leb alaplakosság eredetéről írottakat!) népességéhez is. Ezzel szemben Garabonc II. helyi, kárpátmedencei alaplakosságból verbuválódott, míg Zalaszabar-Dezső sziget a drevljanok mellett a dunántúli környék, Keszthely, Kaposvár késő avar kori temetőinek embertani képéhez közeli jellemzőket vonultat fel. Garabonc I. temető egy kisebb embercsoportja valószínűleg a dunai bolgároktól települt ide, mivel egyik képviselőjükön olyan mesterséges koponyatorzítást lehetett megfigyelni, ami ebben az időben csak a dunai bolgároknál volt szokásban. A Mosaburg/Zalavár környéki köznép változatos embertani képe szinte szó szerint igazolja a Conversio mondatát, mely szerint amikor Pribina a Zalánál megtelepült „elkezdte körös-körül összegyűjteni a népeket és elkezdett terjeszkedni azon a földön". Néhány temető embertani anyagának biokémiai, osteoserológiai analízise is megtörtént. Ez alapján kimutatható volt, hogy a fenti temetők rejtette szolgálónépi közösségek több generációs családi egységekből verbuválódtak, szülők-gyermekek, de még gyakrabban nagyszü-