Évezredek üzenete a láp világából, 1996

Kelet és Nyugat határán 109 már elkésett vele, a bajor nemesség nagyobb része Nagy Károly oldalára állt, s a frankok - az avar határt átlépve - több ütközetben is sikerrel mérték össze erejüket az avarokkal. Nyilvánvalóvá vált, hogy a karoling birodalom terjeszkedő étvágyának következő „áldozata" az avar kaganátus lesz. 791-ben tehát már tudatosan felkészülve várhatták az avarok Nagy Károly támadását, s mindkét fél tisztában lehetett vele, hogy ez az ütközet döntő jelentőségű lesz. Nagy Károly hívó szavára az egész frank birodalomból Regensburgba gyülekeztek a frank, alemann, szász, fríz, thüring és bajor harcosok, míg a másik oldalon a kagán saját hadereje mozgósítása mellett a szövetséges szlávok seregeinek legjavát is hadrendbe állíthatta. A támadás egy elterelő hadmozdulattal indult. Károly Pippin nevű fia, az itáliai király augusztus végén a Júliai Alpokon át támadt, s kisebb hadi sikert is aratott. A fő sereg ennek hírét véve szeptember 7-én indult meg a Duna két oldalán, a bajorok egy hajóhada pedig a Dunán kisérte őket. A kagán a „felperzselt föld" jól bevált nomád taktikáját alkalmazta, a kutakat megmérgezte, a takarmányt és élelmet elpusztította, még Cumeopergné\, és a Dunától északra fekvő Campnál lévő erődítéseit is odahagyta, mígnem a Rába torkolatához érve Nagy Károly seregei a lovak elhullása és különféle betegségek terjedése miatt visszafordulni nem kényszerült. Nagy Károly hadjárata ugyan nem hozott győzelmet, maga a hadjárat ténye, a felvonuló seregek hatalmas tömege mégis mély hatást váltott ki. Az avar kaganátus váratlanul gyors felbomlását valójában a hadjárat által felszínre hozott belső bajok okozták. A különféle avar méltóságoknak a frank birodalmi évkönyvekben megörökített viselkedése, mint pl. a nyugati országrész urának, a tudunnak, vagy a még kisebb hatalmú (?) capcannak önálló, a kagántól független tárgyalásai a frank uralkodóval, majd behódolásuk és keresztvíz alá állásuk - ami egy évszázaddal korábban még elképzelhetetlen, súlyos következményekkel járó dolog lett volna -jelzi, hogy a kaganátus felbomlásának, részegységekre darabolódásának folyamata már Nagy Károly hadjárata előtt megkezdődött. Ez a hadjárat már csak - persze nem jelentéktelen módon - a bomlást gyorsította fel, s a végső lökést adta meg. Ennek a csúcspontja, amikor 795-ben a két pártra szakadt avar nemesség beiháborúban mérte össze erejét: a két legfőbb méltóság, a kagán és a jugurrus is a csatatéren maradt, a tudun pedig behódolt a frank uralkodónak. Az év végén Erik, friauli herceg és/vagy Wonomír, a Száva-Mura-Kulpa menti szlávok fejedelme akadálytalanul eljutott az egyik (?) kagáni székhelyig, hringig, kifosztotta azt és kincsek tömegével megrakodva tért haza. 796-ban Pippin délről és északról egy-egy sereggel és egyházi méltóságokkal érkezett a Dunához, ahol a kagán hódolt neki, hazatérőben pedig a jelenlévő egyháznagyok már az új tartományt osztották fel egymás között térítési körzetekre. A tudun azonban váratlanul megnehezítette a frankok dolgát. Ezért 798-ban Erik és Gerold, a bajor prefectus (helytartó) sereggel indultak az avarok ellen. Előbbit a liburniai Tarsatica (Tersatto) városka lakói kövezték halálra, míg Gerold gróf az avarokkal vívott ütközetben halt meg. 802-ben újabb hadjáratot szerveztek Goteram és Cadaloc prefectusok, de ad castellum Guntionis (Guns erődítésnél) vereséget szenvedtek, a két vezér és sok bajor lovag maradt a csatatéren. Ezek után váratlan fejlemény, hogy 803-ban a tudun {Zodan [= tudun] princeps Pannonionim) megjelent Nagy Károly előtt Regensburgban, meghódolt és felvette a keresztségét. Ez a „hűségnyilatkozat" új tudun hatalomra kerülését s egyúttal az avarok frankbarát táborának győzelmét jelzi: ezzel az avar ellenállás utolsó bástyája is ledőlt. Ez a fordulat szinte jeladás volt az addig alárendelt helyzetű, katonai segédnép-státust „élvező" szlávok számára, elszakadási törekvéseik egycsapásra felizzottak, az önállóság megvalósulásának reális közelségébe kerültek. 805-ben már arról olvasni, Theodor capcan Nagy Károlyhoz fordult, hogy népe részére új szálláshely kijelölését kérje, mert régi lakhelyükön a szlávok zaklatásai miatt már nem volt maradásuk. Nagy Károly inter Sabariam et Carnuntum (Szombathely és Petronell között) jelölte ki az új szálláshelyet. Ugyanezen évben Ábrahám kagán is hűségesküt tett és a Fischa folyóban megkeresztelkedett - de hiába kísérelték meg ezzel a frankok hatalmát az avarok (valójában a szlávok) felett visszaállítani, már megkéstek, a békét ezzel sem tudták biztosítani. Az avarok és szlávok közti csatározások 81 l-re már olyan mértéket öltöttek, hogy immár azért kellett Nagy Károlynak sereget küldenie Pannoniába, hogy az avarokat védje meg a szlávok ellenében. Megérett az idő arra, hogy az új erőviszonyoknak megfelelően rendeződjenek át a hatalmi viszonyok a Kárpát-medencében. Nagy Károly tehát Regensburgba hívta az érdekelt feleket, canisaucit (Isauci=Izsák? kánt), a tudunt és a dunai szláv előkelőket és hercegeket. Az egyezkedés végeredménye a már kialakult status quo elismerése lett. Erre az időszakra kialakulhattak már a későbbi szláv fejedelemségek, a morva, a nyitrai, a Dráva-Száva közti fejedelemségek csírái, s már működtek a Felső-Duna mentén létesített Sclavonia és Avaria tartományok. Ezek jogállásának tisztázása lehetett az egyik eredmény. Másrészt azonban valószínűleg ekkor számolták fel teljesen a tudun intézményét: egész Pannoniára - mint központi fekvésű területre - ugyanis a frankok tartottak igényt. A „szabad avarok"-nak mindössze a Tiszán túli területeket hagyták, melyet a dunai bolgárok hamarosan tovább szűkítettek, bekebelezve az erdélyi só- és aranybányákat, a Marostól délre pedig a szláv timocán és abodrita törzsek földjét. A „pannóniai" avarokat utoljára 822-ben képviselték követek a frankfurti birodalmi gyűlésen, Nagy Károly fia, Jámbor Lajos előtt. Ezt az utolsó forrásadatot sokan úgy értelmezik, hogy az avarság ekkor-