Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 1995

jövedelmezett neki is, hogy Rippl a borjazásról, birkákról, baromfiakról készített lúdtoll rajzait nagyszámban dedikálta öccsének, például így: Boijazás után Böske. Ödönnek Jóska., vagy Ezek az állatok nem tudják, mit akarnak — Ödönnek Jóska. Ezeket a rajzokat Ödön részben megőrizte, ma is láthatók, részben cserére ajánlotta fel műgyűjtői akcióin modern budapesti művészeket rendre megkörnyékezve velük. Mindent számbavéve a művészet ügyének gyümölcsözött inkább a Róma-villa, mint a gazdaságnak. Bár Rippl nem ismerte el, nem értett a gazdálkodáshoz (a felesége — később özvegyen, rászorultán — jobban beletanult). A szőlője szép piros bort érlelt, azt tette a vendégek elé. Ebben a házban korántsem olyan intim családi körben lassan múló élet folyt, mint a Fő utcában. Úgy lábrakapott a vendégjárás, hogy egyes beszámolók eltúlzottnak tartották már. Ady Endrével az 1909-ben történt kaposvári előadó-délutánja után ismerkedett össze. A sokszor megemlegetett vendéglátás arra derített fényt, hogy Ady hiába volt párizsi költő, nem issza Verlaine híres Zöld Múzsáját, az abszintet. Rippl ugyanis a föld alól is, de előkerített Adynak egy üveggel belőle, amire a költő: Kell a fenének! Eletemben nem ittam ilyet. Nincs inkább valami jóféle kis karcos vinkód? Rippl-Rónai festészetének második kaposvári korszaka a kukoricás stílus harsány kibontakozása. A dekoratív színkavalkádban Móricz Zsigmond igazi magyar ősi virtust vélt felfedezni. Díszítőkedve ha stilárisan nem is, de életvidámságában rokonítható a magyar népművészettel, a somogyi pásztorok díszítőművészetével. ... A színharsogást nyilván mai kedélyhangulatom követeli tőlem. Környezetem most ilyen, tehát ilyen irányban hat az is reám. Ilyen színek vesznek körül bennünket újabb kaposvári házamban s kertjében. Igen megszerettem a skarlátvörös zsálya s a piros szimpla muskátli mellett a tiszta-fehér színű virágokat, 34 A RÓMA-VILLÁBAN RIPPL-RÓNAI ÉS LAZARINE