Géger Melinda: ef Zámbó István, 1992

A spontaneitás, mint koncentrált kifejezés, fő alakítója műveinek. „Képeimmel és szobraimmal olyan gondolatokat szeretnék ébreszteni a nézőben, amelyek nekem sem jutnak eszembe." Ehhez a megfogalmazásához hasonló, jellegzetes efzámbós paradoxonok gyakoriak a képein is. A közhelyszerű banalitások, frázisok sajátos, additív egymás mellé sorolásából, asszociatív átmeneteiből a művész ínspiratív képalkotó energiához jut, és az alkotási folyamat végére a művészi ösztönösség - immár magasabb szinten - intellektuális vonatkozásokkal töltődik fel. így váltanak át ef Zámbó István képi történései helyzetkomikumból iróniává, játékos provokációi szorongással teli irracionális atmoszférájúvá, és így lesz muzsikája „szabadidőzenéből" kreált nagyvárosi horror-rock, katasztrófazene, pánikpunk. Gyökerei a zenében és képzőművészetben is a nagyvárosi underground művészetből eredeztethetők. A graffittik, falfirkák és tetoválások közhelyes szimbólumrendszerét használja fel úgy, hogy abból nyilvánvalóvá legyen a néző számára is mára a hagyományos értékrendek további fenntartásának lehetetlensége, a populista manipuláltság és hitelvesztés állapotának felismerése, ef Zámbó István képei rendkívül kiművelt, finom kidolgozottságú felületek, kalligrafikus érzékenységű vonalkultúrával. Súlytalanságban lebegő, triviális tárgyvilág ez, ahol a képek egyik csoportjánál felfokozott színvilág dominál, míg másutt, „fehér" képeinél a meditatív visszafogottság. Műveinek jól érzékelhető „szabadidős"spontaneitása, mint koncentrált kifejezési forma valóságban nehéz és drámai észleletekről ad hírt, melyeket alkotóként a művészet mágikus erejével képes a mélységből előhívni. Géger Melinda