Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

lődést, mely a polgári intellektuel humanizmusától, a kommunista eszméket nyíltan vállaló művészig szárnyal. Ez a változás csakis az átélt forradalom alapján történhetett, alapja a szocialista eszmékbe vetett rendíthetetlen bizalom, akkor, amikor más polgári szemléletű írók ,művészek, kisebb-nagyobb vívódás után lényegében megtagadták korábbi szavaikat, s mi több, műveiket. Versköltészetében, mely ezidőben ismét bőséges termést hoz, visszatérést figyelhetünk meg a politikai témákhoz, megformálásuk lényege a dalszerűség, sőt a népdalforma. "Állok itt a parton és kezembe tartom kis hajóm spagátját; víz dagad, víz árad víz szakítja gátját." (1919. VIII.5.) A börtönben szerzett költeményeiben tovább csiszolódik, egyszerűsödik lírája. Mintha egy középkori vár börtönpincéjéből hangzana fel: "Mégis, mégis ó nincsen arra szó: napvilágon, szabadságon élni milyen gú*" (Nápdil тидотгшЮ Az ellenforradalom leleplezésére - sajnos - nem kellett sokat várnia. Az események rohanva követték egymást; bár az újságok semmit sem közölnek, szerte az országban felszínre törnek a hírek kegyetlenségekről, gyilkosságokról. A szaporodó rémtettek napjaiban írja: "Kinek kezétől árad ő, • kinek kezére szárad ő, utolsóbb, mint az állat:, 31