Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

Senki János új munkahelyének, a Güggetlenség nevű dajtóorgánumnak szellemi arculatáról viszonylag keveset mond el az olvasónak Gábor Andor, a lap inkább a karikaturisztikus vonásokkal jelzett vezércikkei, bombasztikus-retorikus mennydörgései nyomán marad meg emlékezetünkben. Nyilván szándékos szatirikus tendencia az, amely azt kívánja sugallni, hogy az uralmon levő Szabadelvű Párt programtalanságával szemben ugyanolyan elvszerűtlen és arctalan az ellenzék politikája is. Csakhogy a szatirikus vonásait különben mindvégig megőrző regénynek már az expozíciója is többet sejtet a szatíra és a bohózat szerkezeti elemeivel építkező Untauglich úrnál, s később még egyértelműbbé válik az, hogy a magyar közélet erkölcsi-politikai arculatát remekbe szabott fugurákon keresztül mefrajzoló műnek a korabeli Magyarország szellemi áramlatairól világosabb képet kellett volna adnia, Mert a rövidesen főszerkesztővé avanzsáló Senki János erkölcsi nihilizmusát inkább csak a középszerű ember programtalansága sejteti velünk, de - a pamfletszerű finálét nem számítva - senki sincs körülötte, akinek személyiségén, határozott etikáján keresztül mérhetnénk le ezt a szellemi, erkölcsi hitványságot. A szellemes, cinikus Prokesch segédszerkesztőtől persze már volontőr korában szakmai leckéket vehet: megtudja, hogy az újságírásnak ugyanúgy a hit az alapja, mint a vallásnak, az emberek hite, amely a legostobább hazugságot is elhiszi, ha ügyesen az igazmondások láncolatába rejtik el ezt a hazugságot. De programja, erkölcsi tartása épp úgy nincs Prokeschnek, mint a folyton a szenzációs vezércikk-sorozat megírására készülő dő, de valójában soha egy sort sem publikáló Csopaki Arthúrnak, a lap főszerkesztőjének. Az anyagilag és szakmailag csendesen 93