Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

természet törvényei szerint működik. Untauglich úr ugyanis igaz, hogy az anyja unszolására - a középosztálybeli társadalmi konvenciók miatt jelenti fel végül is a kidobott cselédjét, aki távozáskor egy pár zsebkendőt vitt magával emlékbe. A társadalmi konvenciókhoz való ragaszkodás most már végzetesen megbosszulja magát: a cseléd is feljelenti őt szimulálásért, s a rögtönzött újrasorozáson megállapítják, hogy alkalmas a frontszolgálatra. A szatirikus regény cselekménye ettől kezdve felgyorsul s egyre több bohózati elemmel telítődve viszi hősünket a megérdemelt tragikomikus bűnhődés felé. Az az ember, aki számtalanszor kinyilatkoztatta, hogy a Monarchiáért akar önként harcolni - mint láttuk - mindent megtett annak érdekében, hogy ezt a harcot elkerülje. Skizoid állapotából kigyógyulva, önmaga manipulálását abbahagyva, ezen az úton megy most már tovább következetesen, a legnagyobb megaláztatást is vállalva. Feleségül veszi Micikét, hogy családos emberként felmentést kapjon, mit sem törődve azzal, hogy Micike anyja a szemébe vágja: a lánya egy csöppet sem szereti. A magát kényszerhelyzetbe hozó, kiszolgáltatott Gerebennel szemben most már ragadozó módon léphet fel Micike és az anyja. Az Untauglich úr lakásába beköltöző duó anya és lánya - a századelő francia bohózatainak logikája szerint hajszolja az idegösszeroppanásba hősünket, még a hitvesi ágyból is kiüldözik, hogy oda egy igazi frontharcost telepítsenek be. A szatirikus, humoros regény végső fordulata is jellegzetesen bohózati: Untauglich úr idegei fölmondják a szolgálatot, már nem bírja tovább az otthoni poklot, inkább önként jelentkezik katonának, elmegy a galíciai harctérre "pihenni". Nagyobb igényű, realista ihletésű regénykompozíció az 1917-ben 91