Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

Nemes G. Zsuzsanna "ÉS ÉLES PENGE LETTEM" PÁRHUZAMOS FEJLŐDÉSI TENDENCIÁK A MAGYAR KABARÉ TÖRTÉNETÉBEN ÉS GÁBOR ANDOR PÁLYÁJÁN 1913-ban Nagy Endre Párizsba utazott. Ez a magyar kabaré születésének és élete első öt évének határozott befejezését jelentette. Egy olyan korszak záróakkordját, melynek művészi, irodalmi eredményei, stílus- és műfajteremtő sokoldalúsága a magyar kabaré történetében azóta mindig és mindenkor tiszta forrásként, előre mutató példaként hatottak és hatnak. A fiatal költő, műfordító Gábor Andor számára a találkozás Nagy Endrével, a Modern Színpaddal, a kabaré műfajával a publicisztika lehetőségeinek és határainak kitágítását jelentették. Ö maga így fogalmazta ezt még néhány évvel később, 1911-ben, a Fehér Kabarédalok előszavában: "Ha nem volna törvény, hogy bele kell nyugodni a nyelvszokásba, akkor új szót kellene keresni ennek a sajátságos, sehol másutt meg-nem-lévő, különös ízű és nagyon jóízű színháznak és mégse-színháznak a megjelölésére. Ezt a magyar kabarét röviden és találóan így lehetne jellemezni: újságírás a színpadon. Versben és prózában, zenével és zene nélkül. A közönség mulattatása mindannak a persziflázsával, ami ferdén és rosszul történik, holott jól és okosan is történhetnék, vidám, de néha keserű csúfolódás közállapotok, helyesebben: közhelytelenségek fölött, fütytyentés ott, ahol szitkozódni is lehetne, nevetés, amely fogcsikorgatás helyét foglalja el. 73