Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

A művész tudja, hogy б külön ember s e különbségét ö nem keveri el kávéházak dohányfüstjévé, emberek rossz szájú beszélgetésévé. Belehalna, ha megtenné. 3. Zene Meggyőződésem, hogy e város valamely elemi csapás által fog nem is sok időn belül - elpusztulni a föld színéről. A kénköves eső, amely megilletné, már nem divat. Csak valamely tornádó és a földrengés között lehet választanunk. Persze nem kell annak a tornádónak, vagy annak a földrengésnek valami igazán nagyszabásúnak lennie. E sárból és szappanbuborékból épült városnak egy kisebbfajta szélvész s egy kis földmegmozdulás is elegendő lesz arra, hogy lecsússzon a föld területéről, melyet jelenlétével elundokít. Hogy miből merítem ezt a meggyőződésemet ? Azt, hogy Budapestnek záros határidőn belül muszáj elpusztulnia ? A zenéből, kérem. A cigányzenéből, amely már megkezdte működését városunkban. Tegnap este kinntjártam az uccán. Több sarkon mentem át. Több olyan sarkon, melynek két, három, esetleg négy oldalán egy-egy kévápalota ékeskedik. És mind a kettőből, vagy háromból, vagy négyből kicincogott, kivinnyogott, kisikonyált a cigánymuzsika. Ott, az uuca közepén, ahol én álltam, összefolyt mind a négy zene, valami aljas, híg, korcs hangzavarrá, amiből egy-egy taktus hacacáré, sokszor-úgy-szeretnék, Smuncili és egyéb gyalázatosságok voltak kivehetők. És ölték egymást. A hacosmunca a cincicárért, az uncihaca a macaculit. Iszonyú volt. E keverékben fölismertem városomat, a cigányvárost, a fölkötött bajuszok vá48